irodalom
-
Kate Pilloy: Hazug igazságok (ebook)
1,500.00 FtEgy különleges történetben lehet része az olvasónak, amelyből nem hiányozhatnak az érzelmek, csalódások, ármánykodás, de az igazságszolgáltatás átverése, kijátszása sem.
Főhősünk Császár Brigitta, aki egyedül neveli kisfiát. Családja műkereskedéssel foglalkozik, ő a könyvelő, de miután rádöbben, hogy csalást és hazugságot várnak el tőle, inkább elköltözik otthonról. Fura és különc barátokra tesz szert, akik élete részévé válnak.
Egy nap másik albérletbe kényszerül, s a „véletlen” folytán egy magas, jóképű férfi is épp akkor jelenik meg a kiadó lakásnál. A házi néni örül, hogy egy „pár” veszi ki a lakást, a fiatalok pedig belemennek a hazugságba. Vekerdy Ádám keveset beszél, ismeretlen utakon jár, de szeretettel bánik a lánnyal és gyermekével. S egyszer csak azt veszik észre, egymásba szerettek…
Brigitta szülei bajba kerülnek, a lány pedig a lakótársától kér segítséget, miközben fogalma nincs, hogy valójában ki a férfi….
… és ezzel elkezdődnek a hazug igazságok
-
P. Adams: Oroszlán és kereszt (ebook)
800.00 FtP. Adams: A Roosevelt dosszié folytatásaként megjelent könyve:
Két év telt el az elnöki hatalom elleni összeesküvés leleplezését követően, s Thomas Nelson azóta nem csak hírességé vált, hanem meg is nősült. Látszólag tökéletes életét a brit titkosszolgálat ügynökei zavarják meg, akik a segítségét kérik egy rendkívül zavarba ejtő ügyben. A professzor nem várt barátokra s ellenségekre tesz szert utazása során, s menthetetlenül belegabalyodik egy a történelem s a mitológia által tarkított, rendkívül szövevényes ügybe, melynek láthatatlan szálai a Vatikán, s egy rejtélyes óangol szervezet kezében összpontosulnak. Apró sakkfigurának tűnik a két hatalom közti véres játszmában, mely lassan másfél ezer éve folyik teljes homályban a világ szeme előtt. Tétje nem kevesebb, mint a klérus hatalma, s a megváltó rég elfeledett sírja.
-
Krupp Emese: Szívem szárnyán – Versek és prózák (ebook)
800.00 FtEz a kötet 18 verset és 10 prózai művet tartalmaz.
Prózák:
Ki vagyok én és ki vagy te?
Saját belső lelki világom felfedezése és elemzése, költői metaforákkal.
Fény és árnyék, Angyalok és démonok, Szeretet és gyűlölet
Mindhárom prózai mű a jó és a gonosz meghatározásáról, folyamatos harcukról és a világ jobbá tételéről szól.
Gondolatok
Filozófiai mű, elmélkedések az élet körforgásáról és a szeretetről.
Költőnek lenni
A költészettel kapcsolatos nézeteim, gondolataim kifejtése.
A sors keze
Egy beteg lány története életének utolsó hónapjairól, a barátságról, a sorsról, a hitről. Központi témája, hogy a sorsunkat mi irányítjuk vagy isteni rendeltetés. Meg lehet-e változtatni a végzetet?
Fogadjuk el sorsunkat vagy harcoljunk ellene?
Reményvesztettek
Egy ártatlanul halálra ítélt ember reménytelennek tűnő küzdelme az igazság kiderítésére és a szabadsága visszanyerésére.
A kis herceg visszatér
,,Ezt a történetet azért meséltem el nektek, mert tudom, hogy ti is szeretitek a kis herceget, és már nagyon vártátok, hogy visszatérjen. Ha sétáltok az utcán vagy bárhol, és találkoztok egy aranyhajú kisfiúval, beszélgessetek vele. Lehet, hogy éppen ő a kis herceg. Ne feledjétek: a kis herceg itt él közöttünk!
Ezt a művet Antoine de Saint-Exupéry emlékének ajánlom. Annak a kiváló írónak, aki az egyik leghíresebb műve végén csak ennyit kért:
,,Ha akkor egy gyerek lép hozzátok […], akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött.’’
Én most megírtam, remélem látja odafentről és nagyon boldog.”
Leona
Saját álmaimat, vágyaimat jeleníti meg, egy szegény családból származó lány, akinek minden vágya, hogy egyszer ismert író-költő legyen.
Krupp Emese
-
Tamás Anita: Álmodni luxus? (Nyomtatott)
3,000.00 FtA családi konfliktus
Rájöttem arra is, hogy ha valamit be kell bizonyítanom a bennem kételkedőknek, vagy ha valakiért kell harcolnom, mint például Akin, akkor sokkal erősebb vagyok! És még egy dolgot megtanultam! Nem, ismétlem, nem akarok átlagos életet! – Társam csak egyetértően bólintott.
– Ahmadounak is lesz ereje tovább harcolni, hisz ismét vele lesz a fia – tudtam, hogy ezzel a mondattal vége ennek a történetnek. Társam vállára hajtottam a fejem, egy mély levegővel beszívtam nyakának illatát, majd utunk végéig gyönyörködtem a holdfényes és csillagos éjszakánkban.
India két arca
Még a lélegzetem is elállt a látványtól! Az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a szobrok nem voltak közönségesek, mint például a pornófilmekben, mégis olyan természetesen mutatták be a test imádatát, hogy az ember ettől jött zavarba. Férfiak nőkkel, férfiak férfiakkal, de néhol lóval, nők a nőkkel, mindenki érint egy-egy testrészt, vagy benne van egy szeretkező csoportban. A furcsa sorminta végig követhető a templom egész falán!
– Hűha! Hát… itt aztán mindent jól látni! – Kamukh elnevette magát, majd így szólt.
– Az emberi test nem azért gyönyörű, mert tökéletes! De mégis tökéletes, mert gyönyörű! Az öröm, hogy szabadon szeretheted a másikat! De te nem vagy szabad. Félsz szeretni, mert azt hiszed, bűn! Ez nem lenni jó! Tanuld meg engedni, hogy szeressenek! Ez neked most lesz feladat!
Az első találkozás
Az egész kocsit beterítette parfümjének illata. Ez nem fair! Az én illatomnak még esélye sincs, hogy így érvényesüljön! Mi a fenének fújtam akkor magamra a fél üveget? – gondoltam magamban, de még csak be se fejeztem a gondolatomat már a következőket mondta:
– Ne haragudj, de teljesen elkábít az illatod, így elég nehéz vezetni, tudod? – nézett rám őrülten csábító mosolyával. Nem hittem a fülemnek, mintha olvasott volna a fejemben! Utunk utolsó öt percében kifogytunk a témából, és nem szólalt meg egyikünk sem. Életem leghosszabb és legizgalmasabb öt perce volt! Úgy tettem, mintha az utat bámultam volna, de tudtam, éreztem minden pillantását! Amikor csak tehette rám szegezte tekintetét, mindig más és más testrészemre. Ezek csak pár másodpercnyi pillantások voltak, de olyan mélyek, kielemzők és kiéhezettek, hogy teljesen lebénítottak.
Alfa és Omega
Az agyam minden egyes sejtecskéje és idege minden erejével koncentrált, és megfeszülve erőlködött, nehogy valamit elfelejtsen. Nem is foglalkoztam a telefonommal, pedig anyu kétszer is hívott, és érkezett egy pár sms-em is. De én csak az adás telefonnal foglalkoztam. Vártam, hogy hátha érkezik valami kritika vagy visszajelzés, de aznap csak közlekedési információkat küldözgettek, amiket be is olvastam, és meg is köszöntem. Az utolsó elköszönésemen gondolkodtam, amikor elkezdett villogni a kis lámpa! Ez azt jelentette, hogy hallgató van a vonalban! Úristen! – gondoltam magamban. Nagyon féltem, hogy vajon dicséretet kapok, vagy pedig sértést. Gyorsan elindítottam a felvevőt, a keverőn feltoltam a telefon potiját, felkaptam a fülest, majd felvettem a telefont.
– Rádió! Tessék!
-
Tamás Anita: Álmodni luxus? (ebook)
1,500.00 FtA családi konfliktus

Nyírfalvi Károly: Mindelej (ebook)
950.00 FtA Mindelej régi és új, kissé elfeledett, szándékom szerint kissé delejes, az érzetekre ható költemények laza gyűjteménye, sok képpel, és kevés mankóval.
Elsőre talán nem olvasóbarát anyag, de igazából csak annyit vár az olvasótól, hogy olvasson, és merjen érezni, és elképzelni, szabadon asszociáljon, esetleg gondolja tovább, nagyképűen azt is mondhatnám, költészet drog helyett, kicsit elemelkedve és visszazöttyenve a talajra, úgy fél méternyire a valóságtól.
Egyetlen hosszabb mondatban ennyi, az anyag nagyjából húsz évet ível át, és lehetne több kis kötet is, de igyekeztem viszonylag koherens anyagot összerakni a látszólagos kevertsége ellenére is, ami összetartja: a szerző, és a szelíden delejező szándék.Nyírfalvi Károly