Krupp Emese: Szívem szárnyán – Versek és prózák (ebook)

800.00 Ft

Ez a kötet 18 verset és 10 prózai művet tartalmaz.

Prózák:

Ki vagyok én és ki vagy te?

Saját belső lelki világom felfedezése és elemzése, költői metaforákkal.

Fény és árnyék, Angyalok és démonok, Szeretet és gyűlölet

Mindhárom prózai mű a jó és a gonosz meghatározásáról, folyamatos harcukról és a világ jobbá tételéről szól.

Gondolatok

Filozófiai mű, elmélkedések az élet körforgásáról és a szeretetről.

Költőnek lenni

A költészettel kapcsolatos nézeteim, gondolataim kifejtése.

A sors keze

Egy beteg lány története életének utolsó hónapjairól, a barátságról, a sorsról, a hitről. Központi témája, hogy a sorsunkat mi irányítjuk vagy isteni rendeltetés. Meg lehet-e változtatni a végzetet?

Fogadjuk el sorsunkat vagy harcoljunk ellene?

Reményvesztettek

Egy ártatlanul halálra ítélt ember reménytelennek tűnő küzdelme az igazság kiderítésére és a szabadsága visszanyerésére.

A kis herceg visszatér

,,Ezt a történetet azért meséltem el nektek, mert tudom, hogy ti is szeretitek a kis herceget, és már nagyon vártátok, hogy visszatérjen. Ha sétáltok az utcán vagy bárhol, és találkoztok egy aranyhajú kisfiúval, beszélgessetek vele. Lehet, hogy éppen ő a kis herceg. Ne feledjétek: a kis herceg itt él közöttünk!

Ezt a művet Antoine de Saint-Exupéry emlékének ajánlom. Annak a kiváló írónak, aki az egyik leghíresebb műve végén csak ennyit kért:

,,Ha akkor egy gyerek lép hozzátok […], akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött.’’

Én most megírtam, remélem látja odafentről és nagyon boldog.”

Leona

Saját álmaimat, vágyaimat jeleníti meg, egy szegény családból származó lány, akinek minden vágya, hogy egyszer ismert író-költő legyen.

 Krupp Emese

 

Leírás

,,Szívem reszketett, mint egy kis madár, mikor kiesik a meleg, védelmező fészekből és a nagy, veszedelmekkel teli világban találja magát hirtelen. Csak vacog szótlanul, némán sír. Könnyei zuhatagként hullanak alá, melyből vad folyó születik és magával sodorja az ár.

A Szeretet kapuja egy csodálatos világba vezet. Melegség, jóság, törődés vesz körül. Nappal színes virágok hada borítja a természet lényegét, az életet. A Boldogság forrása is itt fakad, melyet egy kis patak visz ki a tengerre, hogy ott minden ember meríthessen belőle.

Éjjel millió kis csillag ragyog az égen és táncot jár a Holddal. A sötétség vékony fátylat vet rájuk, melyet csillámporos angyalok szőnek. Az éjfél varázsa szikrát szór, s az álmok serege szárnyal az éterben.”

,,Szerencsés gyerek voltam, mert olyan anyát kaptam, aki a fiatalságát, szabadságát áldozta boldogságomért. Igen, kaptam. Édesanyám elhagyott engem születésemkor. Életem első három évét árvaházban töltöttem, de a sors végül megajándékozott egy igazi családdal. Húsz kellemes, fénnyel teli évet kaptam az élettől. Volt hitem, szabadságom, reményem.”

,,Április volt. A tavasz végre megmutatta igazi arcát. Virágok borították a parkot, a zöld fűtakarón színes virágszirmok nevettek és rákacsintottak a Napra, melynek fénye ezüstösen szikrázott a patak tükrében. A kellemes szellő arcomat simogatta, miközben boldogságport fújt az emberekre. Ezen a csodás, ragyogó napon sétáltam a parkban. Éreztem a természet közelségét, ahogyan átölelt a harmónia. Leültem egy padra, élveztem a napsütést és figyeltem az embereket.

Hiszem, hogy az ember az irodalom által jobbá válhat, közelebb kerülhet saját magához, embertársaihoz, a természethez és a világhoz. Hiszem, hogy az irodalom még képes megmenteni a reményt.”

,,A szeretet a legnagyobb összetartó erő a világon. Ha a szeretet virága elhullatja szirmait, csak a gyűlölet marad. Minden emberi jóság és erkölcsös magatartás alapja a szeretet. A harag, a düh gyűlöletet szül, mely az ember szívét a bűn mezejére taszítja. Egy bűnnel teli világban hogyan lehet legyőzni a gyűlöletet, a haragot?

Édesanyám elhagyott születésemkor. Életem első három évét csecsemőotthonban töltöttem. Sok-sok hozzám hasonló árva gyerek vett körül, mégis magányosnak éreztem magam. A gondozók ugyan ellátták szükségleteim, de hiányzott az anyai gondoskodás, az a fajta szívből jövő szeretet, melyet csak egy anya adhat édes kis gyermekének.

Jóságra, szeretetre neveltek. Arra, hogy mindig figyeljek oda másokra, segítsek az embereknek, tiszteljem őket.

Kétségbeesés fogott el, üresnek éreztem magam, széthullottak a vágyaim, az álmaim. Féltem, hogy újra magányos leszek. A csecsemőotthonban egy igazi, szerető családra vágytam. Megajándékozott a sors vele, de széthullott. Nem maradt más csak harag és gyűlölet.”

,,Mi az élet? Egy tér, ahol a különböző emberi érzések találkoznak. Öröm-bánat; szeretet-gyűlölet, mind egy térben, de nem egy időben fut össze a sors kikövezett útjain.”

,,- Akkor miért hiszel benne még?

– Mert, ha az ember nagyon egyedül érzi magát vagy szomorú, akkor olyan jó benne hinni. Ad valami erőt ilyenkor. De akkor is jó érzés, ha éppen nem vagyunk bánatosak, hanem boldogok. Ilyenkor pedig hálát kell adni neki.

–  Te hogyan tudtad elfogadni azt, ami veled történt? Nekem ez biztos nem ment volna.

–  Eleinte nekem se tetszett, ami velem történt, de aztán megtanultam elfogadni. Ha nem tudod elfogadni a sorsod, akkor előbb-utóbb beleőrülsz!

– De miért kellene elfogadni? Miért nem próbálunk meg tenni ellene? Te mindenbe beletörődsz anélkül, hogy megkísérelnél változtatni a helyzeten?

– A sorsod nem tudod megváltoztatni!

Dehogynem! A sorsunk mi irányítjuk! Az élet hozza a helyzetet, mi pedig alakítjuk azt.”

,,A szabályok szigorúak voltak. Látogatót is ritkán fogadhattak.

Reggel nyolckor kinyitották a cellákat, minden elítéltnek fel kellett sorakoznia. Létszámellenőrzést tartottak. Azután az ebédlőbe vonultak reggelizni. Több fegyőr ügyelt a rendre. Néhány rab kikezdett Andrew-val és Cooperrel. Az újakkal mindig ezt tették.

Andrew le akart ülni az egyik asztalhoz, amikor egy másik fogoly kiütötte kezéből a tálcát.

Nem szólt semmit, felszedte a földről és leült. Ekkor kirúgták a széket alóla. Provokálták.

Nyugodt maradt, tudta, ha verekedésbe keveredik, akkor elzárják.

Visszament az irodájába, és újra átnézte az ügyiratokat. Találnia kellett valamit, ami elég ahhoz, hogy újratárgyalják az ügyet. A tett helyszínén megtalálták a lövedék hüvelyét. Ezt a bizonyítékok közé tették. Andrew elmondása szerint, aznap délután az erdőben járt, és lőtt egyet, hogy elijesszen egy farkast. Akkor viszont ott is kell lennie egy töltényhüvelynek.

Ha ezt sikerül megtalálni, újratárgyalhatják az esetet.

Smith ki is ment az erdőbe, előtte beszélt Andrew-val, hogy pontosan hol lőtte ki a lövedéket.”

,,Ezt a történetet azért meséltem el nektek, mert tudom, hogy ti is szeretitek a kis herceget, és már nagyon vártátok, hogy visszatérjen. Ha sétáltok az utcán vagy bárhol, és találkoztok egy aranyhajú kisfiúval, beszélgessetek vele. Lehet, hogy éppen ő a kis herceg. Ne feledjétek: a kis herceg itt él közöttünk!

Ezt a művet Antoine de Saint-Exupéry emlékének ajánlom. Annak a kiváló írónak, aki az egyik leghíresebb műve végén csak ennyit kért:

,,Ha akkor egy gyerek lép hozzátok […], akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött.’’

Én most megírtam, remélem látja odafentről és nagyon boldog.”

,,Szeptember elseje volt. Leona most kezdte az első osztályt. Csendes, visszahúzódó, félénk kislány volt. Egy kis vidéki faluban élt az édesanyjával. Szegényesen éltek. Az anya mosónő volt, egy kicsit mogorva természettel. Reggel hét órakor két szelet vajas kenyérrel iskolába küldte egyetlen leányát. Leona egy kifakult fehér blúzban és egy régi, kissé rongyos szoknyában indult útnak. Hosszú volt az út az iskoláig, egy poros elhagyatott földúton kellett menni, hogy eljusson a legközelebbi városba, ott volt ugyanis az iskola. Nagyon elfáradt, mire odaért. Ócska cipője feltörte a lábát.

Megállt az iskola előtt, megtorpant, nem mert bemenni. Becsöngettek. A gyerekek beszaladtak, leültek a padba. A tanítónő kinézett, hogy mindenki megérkezett-e. Ekkor meglátta Leonát. Behívta és leültette a hátsó padba, már csak ott volt hely.

Leona bement a szobájába, odament az ablakhoz, kinézett és arra gondolt, bárcsak neki is lenne sok játéka, mint a többi gyereknek, és szép ruhái. De sajnos ők nagyon szegények voltak.  Ami másoknak természetes volt, az neki csak álom maradt.

Bement a szobájába, leült az ágyára és ölébe vette a füzetet. Írni kezdett. ,, Élj szabadon, mint a sas!Féktelen szárnyaiddal repülj magasra, Szállj, szállj, míg szabad vagy s nyitott előtted az ég!”

Ezek voltak Leona első sorai.”

 

Vélemény, hozzászólás?