Bátai Tibor: Palackposta (ebook)

800.00 Ft

Leírás

Tudni vágyott, így lett eretnek

Bátai Tibor versei elé

Palackpostát az küld, aki valamin kívül, valamitől távol van, mindig a túlsó parton, önmaga lakatlan szigetén, vigasztalanul egyedül a szavaival.

Palackba zárja és a hullámokra bízza céduláit, mint a hajótörött, aki a partra vetett láda alján talált rumosüvegből az utolsó cseppet is kicsalogatta. Ismer már maga körül minden kavicsot, fűszálat, madártollat, napsugár-töredéket. Övé a sziget, ez az ő egyszemélyes birodalma, de sehol másutt, csak ott messze, a horizont alá bukva sejthető számára az egykori haza, ahová rendületlenül visszavágyik. Hazavágyik — úgy mondja. Innen, otthonról is.

Palackpostát a költő ír. Csak az igazi költő.

Nem tehet mást. Vagy végképp elunja, s válik plázazombivá, jámbor médiapáriává, kampányok ideális célszemélyévé, aki már csak a testnedvei állapotáról tud jelet adni, s a Karácsony előtti tülekedésben bokán rúgja az előtte sorban állót.

A magyar költő azonban nem hagyhatja abba. Írnia kell. Jöhetnek erőteljes divathullámok, amelyek felmagasztalják az öncélú trágárságot megváltó igévé, a szellemi bélgázt tömjénfüstté. Jöhet kor, amely szelektív hulladékgyűjtőbe hordja – példának okáért – Nagy László, Szécsi Margit, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár könyveit. Zúdulhatnak faktorok és aktorok, laptopok és traktorok a kereskedelmi szennycsatornákból. – Mittomén, wazze — felelheti a suhanc arra a kérdésre, hogy ki volt Pilinszky János.

A magyar költő mégis ír. Bíznia kell abban, hogy különös üzenetei olyan címzettekhez jutnak el, akik értik majd a nyelvét, a szavak eredeti jelentését és asszociációs holdudvarát, érzik szemérmes hitvallását, rövid sorokba zárt egész életét. Kihalásszák a végtelenből, izgatottan bontják, szárítják, simítják, silabizálják, szótagolják, újraolvassák, megszeretik. Hinnie kell, hogy élnek még ilyen címzettek.

Manapság a költő a szó vulgáris értelmében (például az adóhivatal vagy a társadalombiztosítás számára) csak akkor marad életben, ha nem teszi láthatóvá varázslatos illúzióit, hanem látszólag praktikusan rendezi be mindennapjait. Teszi a dolgát, alkalmazkodik. Fizeti a sarcot engedelmesen. Hivatalt vállal akár a lakatlan szigeten is, noha tudja, hogy ez egy másik haza és egy másik anyanyelv, nem az, amelyhez – belül, titokban – örök életére hű marad. Tudni vágyott, így lett eretnek, s e tudás most a vesztét akarja. Ez a képlet érvényesül.

Manapság a költő fogságban él. A költőietlen, kietlen kor hordalékait ringató tenger fogságában. Onnan küld palackposta-üzeneteket, mert mégis azt szeretné érezni, hogy legalább a versek által otthon van, az övéi közt, egy olyan hazában, ahol honvágy nem kínozza többé. Szerelmes versei (Párbeszéd kérdő módban, A szemünk világa, Triptichon, Egyasszonyos) a hét évszázad legszebbjei közé illenének, ha készülne még efféle antológia.

Portyázó szabadcsapatokra és rablóbandákra oszlott szellemi életünkben pedig úgy igyekszik embernek magyar és magyarnak emberi maradni, hogy már szinte könyörög: legalább a közös alapértékekben próbáljunk végre megegyezni. Buzgalmának rendszerint meg is lesz a jutalma: jobbról is, balról is ő kapja a pofonokat.

Bátai Tibor ilyen költő. Újabb verseiben is felméri a maga koordinátáit. Térben és időben hűségesen elhelyezi magát, pontosan azon az őrhelyen, amelyhez az igényességet tisztelt eleitől és választott példaképeitől örökölte. A tétova botorkálások, feledett útirányok, ki-kihúnyó fényszilánkok, pillanatnyi fedezékek képei a közmagyar ember kiszolgáltatottságát érzékeltetik ebben a hazányi rezervátumban, a világ kellős közepén. A szigetet, ahonnan üzeneteket kell küldenie.

Bátai Tibor megtalálta és jól megjegyezte helyét itt, a jelen fősodrából (ahogy túlbuzgó alkalmazkodással mondani szokás: a „main stream”-ből) száműzött magyar költészetben. Egyik interjújában így fogalmaz: „Nagy László, Pilinszky számomra a földi létben betöltött aktuális státusuktól függetlenül a kortárs költészet elszakíthatatlan része, ahogyan Ratkó József és Utassy Dzsó is”.

Megjósolhatom: Bátai Tibort nem fogják ezért a kijelentéséért (sem) kitüntetni a közeljövőben. Mint ahogy a szóbeszéd szerint szegény Utassy Józsefet is nyolcszor terjesztették fel Kossuth-díjra és hétszer húzta ki nevét a listáról az illetékes diktátor.

Bátai Tibor másfajta elismerésre vágyik:

„Az én becsvágyam s így elvárásom is

nagyobb: ha csak egyetlen pillanatra,

de még életemben, itt és most, benned

legyek halhatatlan, amikor olvasol.”

(Ambíció)

Olvassuk úgy, felebarátaim, hogy teljesüljön ez a kívánsága!

 

Fülöpszállás, 2012. november 26.

Szokolay Zoltán

 

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bátai Tibor: Palackposta (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

X