Kálmán Ágnes: Szeretni jöttem (pdf)
1,500.00 Ft 500.00 Ft
Kapcsolódó termékek
-
Veszprémi Gábor: Tasmán versek – Átgondolatok (ebook)
Értékelés: 0 / 5750.00 FtAjánlás
Egy nap az egyik irodalmi portálon ahol kitűnő író,- és költő társaim írásai között az én írásaim is megjelennek, új nevet fedeztem fel a verselők között. Veszprémi Gábor? No, lássuk mit hozott nekünk, s kíváncsian olvasni kezdtem a verset. „Nem tudom” címmel rögtön egy szép költői képpel indított, s ahogy haladtam a sorok vége felé egy igazán szenvedélyes vers bontakozott ki, ami érezhetően lélekből fakadt. Attól a naptól kezdve már kifejezetten vártam, hogy megjelent-e újabb vers „tollából”, és Ő sohasem okozott csalódást. Apránként megismerhettem életét, fájdalmait, félelmeit, szenvedélyét.
„Apámnak” című versét olvasva könnyeim fátyolozták sorait. Megdöbbentően őszinte vallomás, egyszerűen, érthetően rímekbe szedve. Vallomás gyermekeiről, a családról, veszteségeiről, bukásairól, újra talpra állásáról. De nem csak saját sorsáról ír, hiszen mindannyiunk életét vetíti elénk, mert soraival elgondolkoztat, mérlegeltet. Versei végére érve mégis tovább foglalkoztatnak gondolatai, s ez legnagyobb értéke. Mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a kötetet, aki kész, és elég bátor egy belső utazásra Veszprémi Gábor verseinek segítségével.
Tara Scott
-
Csáji Lajos: Emlékeim kőhalmaza (ebook)
Értékelés: 0 / 5600.00 FtAz élet alkonyán számvetést tettem az elmúlt időkről a velem történt legfontosabb eseményekről. Az életutam arra késztetett, hogy versben fogalmazzam meg a velem történt eseményeket. Nehezen szántam rá magam, hogy a lelkemet meztelenre vetkőztetve valljak magamról. A kedves olvasó döntse el sikerrel jártam-e.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.