Kálmán Ágnes: Szeretni jöttem (pdf)

Sokan és sokszor hasonlították a gyermekkort a legendás Atlantiszhoz, a csodás földrészhez, melyet az ókori hagyomány szerint elnyeltek a tenger hullámai. Így merülnek egyre mélyebbre az időben azok a gyermek-emlékek, melyek – ahogy öregszünk, egyre biztosabban tudjuk – egész valónkat, felnőtt énünket meghatározták, s ahogy ez a tudás elmélyül bennünk, egyre fontosabbá válnak számunkra. Szeretnők megőrizni őket, amikor már régen nincsenek. Minél távolabb kerülünk tőlük, annál szebbnek tűnnek, és annál visszahozhatatlanabbnak.
Ez a hasonlat Böröczki Mihály verseskönyvére különösen illik. Nemcsak azért, mert több évtizedes távolság választja el játéknak, családi meghittségnek, dús érzelmeknek attól a világától, melyet versei megidéznek, hanem mert emlékeinek tárgyi környezetét is örökre elnyelte a történelmi idő. A nosztalgia megszépítő tükrében felderengő életforma, a hajdani falusi élet kellékei, a munkafolyamatok, melyek a szó szoros értelmében a mindennapi kenyérért történnek, a játékok,
melyekhez szinte a semmiből kell eszközöket fabrikálni, már csak a szerzőhöz hasonló korú olvasók számára ismerősek, és lehetnek az érzékeny emlékezés tárgyai. Ezt az „elsüllyedt világot” írók és társadalomtudósok bőségesen megörökítették, elsősorban nehéz, embert próbáló, szenvedésteli voltát hangsúlyozva. Böröczki Mihály verseiben azonban az egykori falusi otthon értékteremtő, értékhordozó mivoltára ismerhetünk; az örömre és boldogságra való képesség kialakítójára.
A kötet igazából egyetlen ciklus, egykori élet–epizódok elbeszélő füzére. Hívja az olvasót saját hasonló emlékeinek felidézésére, és főhajtásra esetleg feledésbe merült értékek előtt. Az életképszerű elbeszélések sorában azonban néha igazi gyöngyszemekre bukkanunk. Az apró történetek zárlata nemcsak ötletes, „csattanós”, hanem helyenként jelképes távlatot is teremt, rádöbbentve az olvasót, hogy nemcsak emlékekkel bíbelődik, hanem az élet, az emberség, az érzelmek örök kérdéseivel szembesül. Így keresik e versek a mulandóban a maradandót – eszközök, tárgyak, sőt emberek emlékét elnyelheti az idő, veszi tudomásul egy kevés rezignációval a költő, a nyomok azonban, az édes és keserű emlékek, melyeket bennünk hagytak, velünk maradnak. Megérteni őket annyit jelent, mint megérteni önmagunkat. és a világot.

Láng Gusztáv