Leírás
„Miközben a család bokáig járt a hajban, időről időre berohantam hozzájuk, hogy túláradó szeretetemmel ölelgessem, puszilgassam őket. Először örültek neki, ám idővel ez kényelmetlen lett számukra. Kérték, hogy hagyjam abba. „De hát olyan boldog vagyok!” – ismételgettem. „Úgy szeretlek titeket!”Másnap, harmadnap már attól féltek, arra érnek haza, hogy felakasztottam magam…”
Jelen napló tulajdonosa egy májusi napon látta meg a napvilágot. Születési körülményeihez hozzátartozott, hogy édesanyja már a terhesség alatt alkoholista volt, édesapját atájt kezelték Tündérhegyen, pánikbetegség miatt, s a gyermek koraszülöttségéből is kifolyólag az orvosok azt jósolták, értelmi képességei korlátozottak lesznek. A kislány kis súllyal született, s egy rövid ideig a Baross utcai, fogyatékos gyermekek számára fenntartott bölcsődébe járatták, azonban hamar áthelyezték egy „egészségeseknek” fenntartott intézménybe. Idősebb nővérét Miminek nevezte el, később is így utalunk rá.
A kislány – tehát e napló szerzője és birtokosa – egy beszédjavító iskolában kezdte meg tanulmányait. Itt sokszor érték bántalmak mássága okán – a többi gyermek kiválasztotta magának, így gyakran kényszerült számára rémisztő helyzetekbe. Tizenegy esztendősen kezdte el tanulmányait egy minden specialitástól mentes általános iskolában, ám óvatosságból újrajáratták vele az alsó tagozat 4. osztályát. Ebbe a közösségbe próbált beilleszkedni.
12 éves korától Trichotillomániában szenvedett (hajtépés) és ekkor – először – eljátszott az öngyilkosság gondolatával. Nemi identitászavarai 13 éves korában kezdődtek, ekkor került először gyermekpszichológushoz. 15 éves korára depresszióba zuhant, mely csak súlyosbodott középiskolai tanulmányai alatt. 16 éves volt, amikor pszichiáter kezdte kezelni – s egy hónap múlva már a pszichiátriai zárt osztályon feküdt, kényszerkezelés alatt tartva. Két év múlva ismét sürgősséggel utalták be a zárt osztályra – végül négy zárt osztályos kezelés után megszületett a pontos diagnózis: rapid ciklusú bipoláris zavar, időnkénti pszichózissal.
A nemi hovatartozási zavara nem szűnt meg, de a trichotillomániát végleg legyőzte nyolc év szenvedés után. Némi kényszeres dolog maradt ugyan pár évig (számolás, mondatismételgetés, ellenőrzés), de elenyésző számban, és aztán végleg eltűnt.
Ha a pszichiáterek, pszichológusok, a család, illetve a gondozója nem segítették, támogatták volna, valószínűleg ezek a sorok sem születtek volna meg tanulságul és segítségül azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. A fentebb felsorolt emberek munkája, szeretete, sokszori közbelépése kellett ahhoz, hogy még mindig éljen – ha nem is teljes életet, de tartalmasat.
Ez a kislány számtalanszor szerette volna eldobni magától az életet.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.