Leírás
”
A színes falú épületek között mindenhol fák voltak, és buja növényzet zöldellett, az emberek rikító ruhákban jártak és nagyon felszabadultan viselkedtek. Befordult az egyik sarkon és belépett az egyik házba. Színes szőnyegekkel kirakott folyosóra került, ahol néhány lépés után egy helyiségben találta magát. Nagy, puha kereveten egy nő feküdt ott. Szellős ruhát viselt, melynek egészen különös pompája volt, a bőrszíne pedig teljesen egyedi. Nagyon elégedetten hevert ott és rámosolygott.
– Köszöntelek idegen – köszöntötte vidáman.
– Hol vagyok?
– A mi városunkban. Örülj, hogy idehoztalak.
– Hogyhogy idehoztál?
– Hát nem vetted észre amint akaratod nélkül jöttél idáig?
Erenda elborzadt.
– Hogyan tudtad ezt megcsinálni?
– Hát egyszerűen én voltam az első, aki észrevette az idegent a falnál. Akkor a képzeletemben megidéztelek és a megfelelő szuggesztióval idevezettelek.
– Miért?
– Mert unatkoztam.
Erenda megcsóválta a fejét.
– A társamat nem tudnád idevezetni?
– Őt nem akartam. Egyébként már el is távolodott.
Ezen csodálkozott a lány, aztán eszébe jutott, hogy esetleg ez a nő zavarta meg az elméjét, hogy elmenjen.
– Miféle emberek élnek itt?
– Mi már nagyon régóta élünk itt, és nem emlékszem, hogy valaha is máshol lettünk volna. Építményeink és életformánk ehhez a helyhez köt, itt mindenünk megvan, ami szükséges számunkra. Most is bármit csinálhatnék, amit csak akarok, de én a változatosság kedvéért idehoztalak téged.
– Mit értesz azalatt, hogy mindenetek megvan, és azt csinálsz, amit csak akarsz?
– Mi csak zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb növényeket eszünk és ezek itt szabadon teremnek mindenhol, nagy mennyiségben. Őseink lakóhelyünkön mindenféle szórakozási lehetőséget felépítettek. Olykor, ha a számtalan fizikai lehetőséget unjuk, gondolati telepátiánkkal szórakoztatjuk egymást.
– Nincsenek kötelességeitek?
– Bizonyos időközönként a szentélybe kell mennünk, hogy átadjuk lelkünket a teremtőnknek.
– Szeretnék kijutni innen.
– Egyedül nem jutsz ki.
– Miért?
– Hát mert úgyis észrevennének. Meg aztán én is fogva tartalak szellemi energiámmal.
A lány kérdőn tekintett rá. – Nem akarsz elengedni?
A nő hosszasan méregette.
– Mi jól élünk itt, mindig azt tesszük, amihez kedvünk támad, és semmivel sem kell törődnünk. Bármikor tehetek valami jó dolgot, de nagyon ritkán fordul elő, hogy valakit sikerül megszerezni. Most te vagy az egyetlen idegen.
– De hát mit akarsz tőlem?
– Azt, hogy velem legyél. Jó szórakozást nyújtanál, ezért elrejtelek majd, nehogy észrevegyenek.
– És mások nem éreznek meg?
– Nem is vagy olyan ostoba. De senki sem sértheti meg mások magánhelyeit, ezért a telepatikus fallal van körülvonva, melyet csak szent személy törhet át. Természetesen kifele bármit befolyásolhatok. Erenda egy kicsit elcsüggedt, de nem adta fel.
– Ti mindig szórakoztok?
– Úgy, ahogy mondod.
– És boldogok vagytok?
– Nem tudom, miről beszélsz, ezt még nem hallottam.
– Azt kérdeztem örülsz-e mindennek, és mindenkinek, elégedett vagy-e, és szeretsz-e valakit?
– Nagyon furcsán beszélsz, de mi az ilyesmivel nem törődünk. Nekünk nem kell egymástól semmi. Ha összejövünk, akkor együtt vigadunk és teljes mértékben szórakozunk egymással. De néha mégis előfordul, hogy nem érzem magam elégedettnek. Van, amikor unom az élvezeteket.
– Nincsen valami célotok?
– Hát az micsoda? Nem ismerem ezt a kifejezést.
– Olyan valami, amit el akarsz érni.
– Miért kellene nekem valamit elérni?
– Épp az előbb mondtad, hogy néha unod már a szórakozást. Próbáld elérni, hogy mindig jól érezd magad.
– Most már úgysem fogom rosszul érezni magam, hiszen itt vagy nekem.
– De én nem maradhatok itt!
– Miért nem? Te is szórakozhatsz.
– Nekem céljaim vannak, és nem tölthetem az időt ostoba szórakozásokkal.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.