Plavecz

Hazánkban az ázsiai harcművészetek közül a hetvenes évekig csupán a cselgáncsot (a judót) ismerte a nagyközönség. Hallani talán hallott, olvasni talán olvasott valamit a karatéról, az akidóról vagy a ju jutsuról, de pontosan, szakszerűen megfogalmazni aligha tudta volna bárki is.

Aztán – szinte varázsütésre – gomba módra kezdtek el szaporodni nálunk is a Távol-Kelet legkülönfélébb harci művészetei; mindenekelőtt a karate sokféle változata: a kyokushinkai, a shotokan, az all-style és a teakwon-do, továbbá a ju jutsu, az utóbbi években a kendo, és sorolhatnánk még egyéb, az említettekhez közel álló önvédelmi stílusirányzatokat is.

A hetvenes évektől kezdődően tehát – mintha csak a környező országoktól való (nehezen érthető, még kevésbé megmagyarázható) többéves, talán évtizedes lemaradást akarta volna bepótolni – olyan információözön (video, sajtó, film, szakirodalom) árasztotta el az embereket, hogy ezekben való eligazodás hovatovább gondot okoz még a szakember számára is.

Nos, a könyv szerzői – elismerés segítő szándékú és bátor kezdeményezésükért! – éppen ebben kívánnak segítségre lenni mindazoknak, akik érdeklődést mutatnak a délkelet-ázsiai harci művészetek iránt, az eddigieknél is pontosabb, részletesebb információkat szeretnének megtudni ezekről. A szerzők, hogy „testközeli” ismereteket szerezzenek, maguk is „belekóstoltak” a budósportok egynémelyikébe, több-kevesebb sikerrel. De a mögöttük meghúzódó filozófiai háttér talán még a látványos technikai anyagnál is jobban érdekelte őket. A különféle klubokat segítve, menedzselve tapasztalták, mennyire szükség volna egy olyan szakkönyvre, amely segítené eloszlatni az emberek fejében a homályos foltokat, segíteni a tisztánlátást, a pontosabb megismerést. Bízva abban, hogy nemes törekvésüket siker koronázza, ajánlom a könyvet minden búdósport iránt érdeklődő kedves olvasó figyelmébe.

Budapest, 1987. november 25.

Dr. Galla Ferenc

Egyetemi docens

Tanszékvezető