Lőrincz Imre

Nagyon örülök annak, hogy ilyen sok embernek tetszett a könyv-és nagyon bánt, hogy néhányan viszont megbotránkoztak rajta.

Megfogadtam pedig, hogy e világi Küldetésemnek még hátra lévő földi éveit nyugalomban, feltűnés nélkül fogom letölteni, hogy aztán a Sorsomat irányító Szellemerők kijelöljék számomra új életformámat és új téridőmet a Mindenségben. Megint csak földi években számlálva ,halhatatlan Lelkem évmilliók óta éli át már ugyanis az adott galaxisban honos testi létforma szerinti megszületésnek-,a sokoldalú megtapasztalásnak- a testi megsemmisülésnek és végül a fizikai újra-formálódásnak ezt a szüntelenül megismétlődő láncolatát. (Meddig még? Csak Ők tudják…)

Elmondhatom ugyanakkor, hogy Végtelen Vándorlásaim földiév-milliói során itt, a „Tejút-rendszenek” is nevezett téridő-részecske „Föld „(Terra?) nevű bolygóján, „Magyarországon”, a máig terjedő földi évtizedek során volt alkalmam megtapasztalni a legintenzívebben a két külön álló Pillanatnyilag Létező Lény közötti úgy nevezett „nemi vonzódást” és az ebből itt a Földön szinte elengedhetetlenül következő úgymond „nemi kapcsolatokat” és „nemi örömöket” . Más Téridő-Valóságokban, ugyanis, ahol eddig a Lelkem a különböző , teljesen eltérő fizikai létformákban megfordult már, ez a jelenség ilyen direkt érintkezés formájában, mindenféle test-nedvek cseréjével kísérve teljesen ismeretlen volt számomra.

A különleges Megtapasztalásnak ettől a még-soha-át-nem –élt vágyától vezettetve hagytam megtörténni aztán fiú-testemnek a különböző vonzódási, majd egyesülési –egybe olvadási kalandokat. Kezdetben ,a „férfi-és kisfiú- emberekkel”- erről szól a „Hercegnő”-aztán pedig, mindmáig, a „női és leányka-emberekkel.” Hogy ez utóbbi megtapasztalásaimról is lesz-e még alkalmam beszámolni, az csak attól függ, hogy jelenlegi földi létformámat mikor látják majd jónak átváltoztatni egy másikra a Téridő egy másik pontján az Örökké Ható Világszellemek.

Akiknek végezetül minden képen szeretném megköszönni azt a kegyet, hogy Terra-béli tartózkodásom során a csodálatos, páratlanul gazdag és érzelem-dús ( szerelem-dús?) magyar nyelvet adták számomra úgy nevezett „gondolataim” s „érzéseim” kifejezésének eszközéül:

Nyugtatom magam: Álom az egész:
Remény-, Csalódás-, Öröm-, Szenvedés-,
Megcsalattatás és sok Megcsalás:
a képzelet játéka, semmi más…

A gyermek-játék is tán komolyabb,
mint az a Lét, amelyet napra nap,
valónak vélve folyton végig élek,
rettegve, hogy jön majd a Végitélet…

Mert hiszen nem jön-, csak én távozom,
hogy majd egy messzi, fényes Csillagon
igaz Valómra leljek végre és
rossz álmaimból jöjjön Ébredés….