Leírás
Ahogyan Boglyas tanárnő sercegve, és aprólékos megfontoltság mellett elkezdte lapozgatni a napló egyes bejegyzési fejezeteit, az ember azt gondolta volna, hogy henteslegény, aki éppen a kimérendő húst osztja el tőle telhető igazságosság ítélete szerint a kedves vevők között, és nem egy pedagógus, aki igenis a gyerekek jogait veszi számításba, és azok szerint tőle telhető módon a lehető legjobban cselekszik!
– Robikám, kedves! – szólította meg Boglyas tanárnő lesújtó ítélethanggal Torkost -, légy oly kedves és máris felmondhatod Arany Jánosnak: A válasz Petőfihez már megtanult strófáit.
,,Hogy már megint engem kellett kiszúrnia! Nem lehet igaz, szerintem direkt csak packázásból csinálja, vagy meglehet, hogy pikkel rám! Igen biztosan pikkel rám, és ezért szívat folyamatosan!” – mormogott magában a fiatal nebuló miközben kirohant a táblához – feltételezhetően avégett, hogy felelési kötelezettségeinek minél előbb a lehető leghamarabb a végére járjon, meglehet, azért, mert a legfontosabb dolgok, ami most sem hagyhatta elkerülhetetlenül a figyelmét az volt, hogy hogyan is ússza meg a Bosszú fivérekkel való újabb háborút, amit már közhelyesen már megint nem ő kezdeményezett: ő ennek az egésznek csak a szenvedő alanya volt.
– Hát akkor halljuk! – folytatta katonás rendszerességgel szónoklatát a tanárnő. – Szépen egyenesen, fegyelmezetten. Húzd ki magad! – parancsolta -, hogy lehet valakinek ennyire görbe a háta? – kérdezte a lehető legironikusabb hangnemben Robit, ami felért egy volna bizonyára egy párbajra való felhívással – természetesen, ha ezt az adott korszakban cselekszik meg.
Torkos fojtott hangon – mint ami éppen csúnya, és nagyon is kellemetlen influenzás megbetegedésen esett keresztül, és most épp csak gyógyulgat -, elkezdte szavalni Arany János versidézetet: amit mindenkinek kötelezően illett volna a mai órára kívülről megtanulnia, de egyesek figyelmét bizonyára az agyi tekervények leterheltsége megakadályozta abban, ahogy eleget tegyenek eme roppant fontos kötelezettségnek.
Amint a fiatal diák szavalt igencsak megindító volt. Boglyas Józsefné szemeiből szemlátomást sikerült olyan krokodilkönnyeket előcsalogatnia, amiket a legjobb színészek szoktak dramaturgiai fogásként előcsalogatni az éppen színpadot figyelő közönségek feszültséges soraiból, és nem titok: Robi örült is ennek – elvégre ez a néha bizony nagyobb is kibírhatatlan vén szipirtyó – ahogyan beceneve a diákság körében közkedvelten elterjedt -, nem sok embert tüntetett még ki rokonszenvének ékes bizonyítékaival az évek során!
Torkos megindító, és könnycsalogató szavalatai közben az osztály egész társaságára rátelepedett az a fajta pöffeszkedő irigység – ami az esetek többségében kiváltképpen akkor fogja el az embert, amikor tudja, hogy a másiknak nem lehet igaza, egyedül csak saját maga meg nem alkuvó, és egyben megtörhetetlen természetének!
Többen susmorogni kezdtek, mint akik titokban diplomáciai szinten fricskázva kigúnyolják a vétlen, és éppen ezért tragikusan megtöretett embereket, csak azért, mert náluk gördülékenyebben mennek az események, mint más helyeken.
– Nézzétek a kis eminens! Már hogy benyalta magát, ez a kis takony! – súgtak össze a háta mögött azon kedves baráti társaságok felső tagjai, akiknek szinte minden megengedett volt: meglehet, hogy éppen ezért, mert szüleik olyannyira tökélyre fejlesztették az elkényeztetésüket, hogy az már bizonyos fokig a beképzeltséggel is párosult.
Mások – főleg a hátsó sorokból, hogy ti. ne lehessen őket egykönnyen kiszúrni csipkelődő gúnyolódások pergőtüzeit zúdították a védtelen áldozatra:
– Na persze! Most nagy a mellényed mi, te rohadék! Te mindig csak sületlenségekkel tömöd a fejed, és mi isszuk meg a levét, mert neked mindig készülnöd kell! Igaz, te kis tetű – ezeket a gusztustalan és egyszersmind nagyon is kompromittáló kifejezéseket, csak korlátozottan a lehető leghalkabb hangerővel merték a rosszcsont fenegyerekek kimondani, hiszen eszük ágában sem volt a vén hárpiát még jobban magukra haragítani, és egyúttal túlságosan is könnyelműen felbőszíteniük.
Sajnos a vén házisárkánynak elkeresztelt Boglyas tanárnő semmit sem hallott az osztály egynehány vagányságát megjátszó, és egyben fitogtató diákjától, – lehet, hogy éppen azért, mert túlságosan lekötötte a félévi értékelések, és azok minél rendszeretőbb értékelései? Nem lehetett tudni…
Értékelések
Még nincsenek értékelések.