Leírás
KÉZFEJEK MAGÁNYA
Kitárja két kezét, mint susogó angyalszárnyak erezetes, finom
szárnyait s végzet-pillanatokban végleg magunkhoz ragadnák s
ölelnék azt aki már elment! Évgyűrűk gyöngéd metszése,
pecsétnyoma még motoz, az ujjbegyek bordázott erezetein – létezik
vérerek tobzódása, megvalósult lángolásban csupán szavaink
vádolhatók hazugsággal ajkaink forró tettei nemigen!
Kényeskedő kerítés, börtönkorlát sokszor a Kéz, kitaszított indulatait
már képtelen fegyelmezni: S csattint atyai legyintést, szigorló pofont,
kedveskedő becézgetést! Agonizáló szenvedélyek parázsló
zsarátnok-fokába – mint eljegyzett hűség – úgy fenntartott hűséggel,
s erkölccsel kapaszkodik!
Néha a bizonytalan tétovaság még rátelepszik, de nem feledheti az ölelgető karok fohászos vigaszait, – megkésett Don Quijotei-vallomás: Az egyetlen lehetőség, mely csak lassan múlik el, s lészen őskövülete ismét a feledékeny Kornak, melyben farkas-ösztönök bíráskodnak, létszükségletek felett!
Egyre hidegül még, s vacogva reszket a Kéz, – ha a másik evilági
szívkoszorúba mindent-látón belenéz; mágneses, többkapcsos,
kátrányos kötél: Csupán Egyetlen pillanat is untig elég; az örök
fényeskedő, halhatatlan Heuréka-Szikra bombázottan kirobban, – a
bősz vulkánkitörés mindent felperzsel, mindent elemészt! A
makulátlan ártatlanság biztos kapaszkodója: A Kéz!
– Mohó Mindenség lángolásban, testünk igazgyöngyözésében, a
biztos mentsvár, megtartó katedrális – Őszinteség, örök, dicsőséges
Jelszava! Biztos ígéretre számíthat aki esküt fogad kézfogással! Mert
tudhatjuk tenyerek ős-magány pusztasága soha nem lehet örökkévaló!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.