Leírás
Megcsörrent a telefon. Klára összerezzent. Egész éjszaka álmatlanul hánykolódott. Zsigereiben ott zakatolt, hogy valami sorsdöntő csapás közeledik felé. Reggel verejtékben úszva ébredt, olyan kábán, mint aki nincs is ebben a világban. Tétován nyúlt a telefonkagyló felé, de félúton visszahúzta a kezét. A telefon fülsüketítően üvöltött, követelően, hogy vegyék már fel. Nem szűnő berregéssel zakatolt Klára fejében. Végül hirtelen mozdulattal csapott le a kagylóra.
– Halló!- mondta.
– Ön Klára asszony? – kérdezte a hang.
– Igen én vagyok. – válaszolta Klára.
– Rossz hírt kell közölnöm Önnel. – hallatszott a vonal túlsó oldalán egy tárgyilagosnak tűnő hang.
Néma csend lett, a levegő pattanásig feszítette a nő idegeit, mint a túl spanolt húr a hegedűn.
Klára térdei rogyadoztak, meg kellett kapaszkodnia a kis szekrényben, amin a telefon állt. Levegő után kapkodott, nem tudott megszólalni.
– Itt van még?- folytatta a hang tovább a könyörtelen valóságot.
– Igen – de ezt az egy szót is alig tudta kipréselni magából.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.