Leírás
A Vela szupernóva maradvány által okozott kataklizma Kr. e. 9500 évvel a neandervölgyi ember már több mint 20 000 éve emberként, paradicsomi környezetben élt, munkamegosztással. A lakható, állandó hőmérsékletű, bőven termő terület gazdagon
kiszolgálta az alacsony létszámú csoportokat, így valószínűleg ritka volt a területi harc. Az aranykor, a paradicsom végét egy katasztrófa jelentette. Földünk 4,5 milliárdos eddigi történetében több tragédia is előfordult, melyek közül az egyik kb. 65 millió éve játszódott le és számos élőlény kipusztulását eredményezte, melyek közé tartoztak a dinoszauruszok is. Az utolsó katasztrófa 11 500 évvel ezelőtt történt. Körülbelül 14000–11000 évvel ezelőtt a Naprendszerbe belépett a Vela szupernóva maradványa (2). Feltételezhető, hogy a szupernóva maradványt növekvő csillagként mintegy 500 éven át figyelhették meg az emberek. Bizonyára sokáig nem törődtek vele.
A Vela szupernóva maradvány egyes elképzelések szerint összeütközött a Jupiter és a Mars között keringő bolygóval, mely szétrobbant, létrehozva az Aszteroida övet (2). A robbanás után a Földre óriás meteoritok hullottak, világméretű tűzvészt, összetett katasztrófát és káoszt okozva.
A kezdetben csillagnak vélt növekvő objektum a feltételezett bolygó megsemmisülését követően egy szokatlanul gyorsan növekvő, a Föld felé közeledő, együtt mozgó égitest együttest – talán nyolc tagból álló csillagképet – hozott létre. A csillagkép fokozatosan növekedett, és a Föld különböző területein élő, írni még nem tudó emberek által egyaránt megfigyelhető volt. Az éjszakai égbolton a csillagok mellett addig nem ismert jelenség volt észlelhető. A csillagok és a naponta változó alakú Hold az évezredek óta megszokott módon járták útjukat, miközben egy betolakodó jelent meg. Kezdetben a Vela szupernóva maradványát lehetett látni, majd az ütközés után az aszteroida övezet felénk tartó törmelékeit. A lassan növekvő, az égen a Holdhoz hasonlóan minden éjjel megjelenő égitest kezdetben egy növekvő csillag volt, amely növekedve több (nyolc – egy nagyobb felett hét kisebb) csillagból álló csillagképpé vált (3. ábra). A csoportosan mozgó, egyre növekvő csillagok (hétfejű szörny) fokozatosan tovább növekedtek, miközben a Hold a szokásos
módon változtatta alakját. A kezdetben csillagnyi nagyságú égitest így fokozatosan elérte a Hold nagyságát, majd azt is meghaladta. A fenyegető égitestet látva a vezetők joggal tartottak a katasztrófától, amire figyelmeztethették népüket. A növekvő csillagképet Phaetónnak, ellennapnak, égi sárkánynak nevezik a különböző népek mítoszai. Az emberek figyelmeztető isteneik és azok helyi képviselői tanácsára nagy hajókat, élelmiszer raktárakat készítettek, készültek arra, hogy túléljék a közelgő katasztrófát.
A katasztrófa során a legnagyobb meteorit a mexikói öbölbe csapódott, a kisebbek számos helyen tűzvészt okoztak. A katasztrófa további hatásaként a Föld forgástengelyének elferdülése következett be, több helyen megrepedt a földköpeny, új vulkánok, új hegységek keletkeztek, világszerte szökőárak, árvizek jöttek létre. A világméretű tűzvész és vulkáni tevékenység következtében a Nap hosszú időn át nem volt látható, a kozmikus káosz füstje és pernyéje sokáig beborította az eget, sötétséget okozva. Felhőszakadás utáni feltisztulást követően a túlélők megdöbbenve tapasztalhatták, hogy a Föld forgástengelyének megváltozása miatt a csillagok nem úgy állnak, mint azelőtt.
Megrázó élmény lehetett az is, hogy az életet adó Nap, amely addig egyenletesen mozgott az égen, a forgástengely megváltozása miatt egyszer csak mind alacsonyabb íven kezdett járni. Az állandó tavasz helyett beköszöntött az első addig ismeretlen ősz, majd a tél. Joggal örülhettek elődeink, mikor azt észlelték, hogy a Nap visszafordult, a nappalok hosszabbá váltak. Az ember ettől az élménytől kezdve, amely a Föld minden pontján élő ember emlékeibe mélyen beégetődött, félt a történet megismétlődésétől a napfogyatkozás leírhatatlan félelmet keltett az emberekben.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.