Leírás
A hegyekben húzódtak meg éjszakára. Kicsike tábortűznél melegedtek, a sziklák tetején, egészen az azt övező erdősáv szélén. A csípős hideg ellen pokrócokkal védték testüket, s forró, keserű teát szürcsöltek. Nem sokat beszéltek, inkább a csend hangjait figyelték. Meg volt rá az okuk, hogy a legkisebb zaj vagy mocorgás se kerülje el figyelmüket. A csillagos ég holdfényében egyszer csak egy karcsú alak bukkant elő. Mintha csak káprázat játszott volna velük, becsapva szemüket, pillanatnyi varázslatot alkotván, de a látomás nem tűnt tova. Sőt. Nagyon is valóságos volt és közeledtével egye ismerősebb.
Nathan pillantotta meg elsőnek.
Látva barátjuk csodálkozó tekintetét, a többiek is a meglepetés tárgya felé fordultak.
Vizes ruhája miatt karjait összefonta, hogy némiképp melegítse magát.
– Te hogy kerülsz ide?– Jack eszmélt elsőnek, de Lou volt az, aki fel is állt és sűrű szövésű pokrócot terített a lány vállára.
– A tűznél megmelegedhetsz.– a társaság közé kísérte.– Engedjétek leülni.
Jack továbbra sem mutatott túl nagy bizalmat. Gyalogszerrel nem juthatott ilyen messzire.
– Egy kis éjszakai fürdőzés?
Ania rátekintett.
– Kissé bepiszkítottam a ruhám, viszont nagyon zavart.– válaszolt szaggatottan, képek villantak át az agyán. Lulu bosszankodott éppen, miközben a fránya fűszálak leküzdhetetlen dzsungelén próbálta átverekedni magát, majd katonák jöttek. A kis mermandó mindenképp vele akart maradni, de törekvése, hogy színét az aljnövényzethez hasonlatossá tegye sorra kudarcba fulladt. Kénytelen volt feladni, mivel a vörös és a narancs minden árnyalatát felsorakoztatta már, de a zöld valamiért nem akart jönni. Hebegve magyarázkodott és eliszkolt. Ő viszont nem futamodott meg… Félrehúzta száját. A tűz felé fordult, pokrócba csavart teste reszketett. A víz nagyon hideg volt, de a vért le kellett mosnia. Tagjai teljesen átfagytak, és ha makacsul nem szorítja össze a fogát, még azok is vacogtak volna. A fény vonzotta ide, de csak az ismerős arcokat látva lépett ki a fák közül. Végigsiklott tekintete a társaságon. A motorokat és a lovat óvatosságból elrejtették, a tűz kicsiny volt, felszerelésük egyszerű, csak a legszükségesebbet használták, hogy a pakolás gyorsan menjen, ha menniük kell.
Jack kelletlenül ücsörgött mellette. Több mérföldnyire hagyták a sivatagban, az ide felvezető útról nem is beszélve. Vajon hogyan ért ide ilyen gyorsan? Volt valami különös a tekintetében. Veszélybe is sodorhatja őket és a küldetésüket.
Valaki gőzölgő csészét nyújtott felé. Ujjai el voltak gémberedve, nem tudta megfogni. Segítségre volt szüksége ahhoz, hogy a kezébe tudja venni. A fiatal kéz, egyenként megmozgatva ujjait, ráigazította őket a csészére, majd egy rövidke ideig együtt tartotta vele. Ania ujjait feloldotta a kellemes, jóleső meleg. A kézhez tartozó arcra pillantott. Ismerős szempárral találkozott, ami eszébe juttatta azt az éjszakát, amikor minden kezdődött…
A fiú sokatmondó tekintete elárulta, hogy tudja ki ő, de egyben biztosította is a titok megtartásáról. Akkoriban fel-felvillant az arca, elgondolkodtatván miért engedte el, de mindez már a homályba veszett, most azonban itt van újra. Aggódnia kellett volna, mégsem tette, egész személye bizalmat sugárzott.
– Idd meg ezt a teát, jót fog tenni. – Aaron visszaült a helyére.
– Köszönöm – végigkísérte szemével s nézte, ahogyan a sajátját kezébe veszi.
Aaron a felszálló gőzön keresztül a lányt figyelte, különösebben nem volt feltűnő, mivel mind ezt tették.
Ania belekortyolt a teába. A meleg végigsiklott torkán le a gyomrába, kellemes melegét szétárasztva didergő testében. Jól esett neki, nagyon jól. Újból felvillantak a feledni akart képek. Elkapta mindet, egyiket a másik után, szép sorban. Szemei összeszűkültek. Az alig néhány fokos víz lemosta testéről és ruhájáról a vért, de ennek ellenére mindez megtörtént. Valamit tennie kell, ezt most nem a Kontroll hiánya okozta. A fiúra tekintett, gondolatai vele kezdtek foglalkozni. Valahogy nem illett a képbe. Nem azért, mert jó pár évvel fiatalabb a többieknél, hanem ami belőle sugárzott.
Lou, a többiekkel ellentétben észrevette a két szempár találkozását, mintha ez már nem először történt volna. Aaronra tekintett, de a fiú viselkedése semmit sem árult el. Nem szokott tévedni.
A lányt vette szemügyre. Ártatlannak és ártalmatlannak tűnik, de a fogadóban megvillantott valamit. Egyiküknek sem kereste a társaságát, inkább a tűz szépségét választotta.
Menekül.
Vajon mi elől? Kinek lehet ennyire az útjában?
Ő lenne?
– Látom már jobban vagy. – Nathan, az örök beszélő, s akit emiatt meggondolatlannak vélhetnének, bár cseppet sem volt az, mivel a fontos dolgokról jól tudott hallgatni, azonnal lecsapott rá, mihelyst a legkisebb jelét is látta enyhülésének. – Nathan vagyok – nyújtotta a kezét. A lány nem fogadta, de ez őt nem zavarta.
Ania a többiekre pillantott. A sötétbőrű férfi értve a jelzésből, sorban bemutatta őket is.
– Lou, Jack, Aaron.
A lány egy darabig elidőzött a fiún, majd újból a tüzet választotta.
– Ania.
Jacket nem érdekelte a neve, jelenléte csak bajt hozhat rájuk.
– Keresnek – mondta.
– Titeket nem?
Ez talált. A férfi meghökkent, a lány rátapintott a lényegre. Feszülten mocorogtak.
– Ezt meg honnan veszed?
– Nyilvánvaló.– mutatott az elrejtett gépek irányába, majd a tűzre. Letette bögréjét. – Köszönöm a teát – ledobta válláról a takarót és felállt. – Nem zavarlak benneteket tovább.
– Hová mész? Még meg sem száradtál. – Nathant kicsit sem zavarta.
– Biztonságosabb helyre. A helyetekben én beljebb húzódnék – szólt vissza már a fák közül.
A csillagok a távolban mintha megmozdultak volna.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.