Leírás
A könyv borítója mindent elárul a kötetről. Az Új-Zélandon élő szerző ebben a kis kötetben hibáztat, önmarcangol, ígér, szerelmet vall, igazságot akar, emlékezik:
Olyan szépnek láttam a világot,
olyan könnyen vettem az életet,
sokszor másnak vittem virágot,
máskor hozzád írtam verseket!
Szörnyű, üvöltöttem magamban néha,
és gyönyörű, éreztem belül,
a rossz énemmel megküzdenék újra,
de nem, csak itt ülök tétlenül.
Beteg vagyok valóban
Nem mondok valótlant,
hisz kifújtam már tüdőmből az összes hazugságot.
Beteg vagyok valóban,
ki átment már legbelül az összes változáson.
Csendesen beletörődök,
hogy lecsillapult a lángoló tűz a szívemben,
de lassacskán beleőrülök,
hogy örökké bogarak mászkálnak a fejemben.
Beszélnek hozzám szépről és jóról,
de sohasem regélnek az örökkévalóról.
Nem szólnak többé, itt hagytak végre,
a nyakamnál fogva húznak az égbe!
Egyedül maradtam
Üres az életem huszonnyolc évesen,
gyermekeim keresem, kik elrepültek csendesen.
Mondd, így mit ér, hogy utaztam, északot bejártam,
tengert megtaláltam, s hegyeket megmásztam?
Hisz eközben vesztettem, csókokat feledtem,
esztendők futottak oly könnyen el felettem.
Hajam az fehér lett, szívem az kiégett, most mégis
átkaim helyett küldök egy fényképet.
Neked. Képet küldök magamról, hogy láss egy
halottnak hitt csavargót, egy elfelejtett álmodozót,
egy kifeszített kalandozót.
Láthatod, lemásztam a keresztről, s a rozsdásra mart
szegekből semmi nem maradt meg nékem.
Te nyomorult szerencsétlen!
Nem szoktam meg…
Nem szoktam meg, és nem is fogom,
de megpróbálok vele együtt élni.
A célom változott igen nagyon,
hát megpróbálok vele együtt lépni.
Szörnyűnek tűnt, és kínzott nagyon,
hogy sok év után egyedül maradtam.
De talpon vagyok, és nem kis dolog,
hogy mindezek után életben maradtam.
Te nem tudod, de hidd el nekem,
hogy vége nincs még ennek a mesének,
és amit most még én szenvedek,
az nemsokára végleg a tiéd lesz.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.