Bűnügyi

Betekintő:

Útközben még annyit megejtett, hogy kezét az idő szűkösségnek függvényében megmosta, de a törölközésre már nem volt lehetősége.

– Mi történik most? – kérdezte Kardos, miközben izgatottan várta, hogy a mentőápoló a menetlevélért jelentkezzen nála.

– A feleségem rosszul van! – válaszolta idegesen a telefonáló. – Hanyatt fekszik az ágyon, leverte a víz és nagyon szenved! Kérem, segítsen!

– Hogy hívják Önt? – kérdezte az irányító mentőtiszt, hogy pontosítani tudja a kivonuláshoz szükséges adatokat.

– Doktor Szabó Péter vagyok! – válaszolta a férfi. – A kaputelefonra is az én nevem van kiírva.

Kardos megörült, hogy a férfi hangjából némi megnyugvás tükröződött és a doktor kifejezést is jó előjelnek minősítette. A friss információkat felvezette a menetlevél fejlécére, közvetlenül a szülés szó fölé.

– Milyen doktor? Már, ha megkérdezhetem? – érdeklődött az irányító barátságosan.

– Jogász vagyok – jelentette ki büszkeségtől csillogó hangon Szabó. – De a szüléshez nem értek!

– Nincs semmi baj! Mi viszont igen és meg fogjuk oldani a helyzetet! – válaszolta Kardos magabiztosan.

Az esetkocsi mentőápolója ekkor nyitott be az irányítók szobájába és látva, hogy csak Kardos tart telefont a kezében, azonnal a mentőtiszthez futott. Kardos felemelte a menetlevelet, amit átvéve az ápoló egy másodperc erejéig tanulmányozta azt. Majd miközben bólintott egyet, saját tengelye körül megpördült és lélekszakadva indult a kocsi felé.

– Szabó Úr! Kérem, nyugodjon meg! A segítség már úton van! – mondta Kardos kissé megnyugodva a telefonba. – Vonalban maradok, amíg az autó oda nem ér. Mondom, mit kell tennie és Ön segíteni fog nekem, a feleségének és a picinek is! Megértett engem?

– Igen! – válaszolta határozottan a jogász. – Mondhatja!

Hogy partnerre talált a telefonálóban, a mentőtiszt megnyugodott. Tudta, hogy a mentőautó nem sokára a helyszínre fog érkezni, azt a néhány percet pedig könnyedén át fogják vészelni, ha nem lép fel komplikáció a szülés során.

– Ha mondok valamit, Ön megteszi, majd ha végzett, szól nekem és mondom a következő tennivalót – mondta Kardos akkor már higgadtan. – Megértette?

– Igen! – válaszolta egyértelműen Szabó úr.

– Rendben van – folytatta Kardos. – Tegyen egy párnát a felesége feje alá és mondja el neki, hogy már úton a segítség!

Szabó nem fecsérelte az időt, mellé tette a kagylót és Kardos tisztán hallotta, amint a szülő asszonynak tolmácsolja szavait. Majd némi csönd támadt, ami alatt a mentőtiszt azon töprengett, milyen feladatot adjon a férjnek, ami leköti a jogászt és a nő segítségére lehet.

A mentőautó ekkor indult el és Kardos örömmel nézte a tőle távolodó villogó kékfényt, amely egyre jobban közeledett az esethez. Közben arra lett figyelmes, hogy a nő egyre jobban kapkodja levegőt, és erősen nyögdécsel. A mentőtiszt az órájára pillantott és megállapította, hogy a fájások jóval kettő percen belül voltak. Vagyis már régen benne voltak a szülés tényleges szakaszában.

– Itt vagyok! – közölte Szabó az újabb feladatra várva, miután újból felemelte a telefont. – Mondhatja!

– Meg tudja mondani, hogy a magzatvíz mikor folyt el? – érdeklődött a mentőtiszt, hogy behatárolja a folyamat pontos idejét.

– Sajnos, nem tudom – sopánkodott a jogász. – A dolgozószobában voltam, a feleségem pedig altatót vett be, hogy pihenjen egy kicsit. Mire észrevettem, már egy tócsa közepén feküdt!

A mentőtiszt nem lett vidámabb a hírtől. Sőt, tisztában volt azzal, hogy még csak közelítőleg sem tudja behatárolni az események valós idejét és tényleges állapotát. Ami megnehezítette a helyzetét, mert nem tudta előre meghatározni a szülés következő lépését, illetve a hirtelen fellépő változásokra is vakon kellett reagálnia.

– Semmi probléma nincs! – jelentette ki Kardos, sokkal inkább magának, mint a jogásznak. – Keressen egy száraz ruhát! Törölje meg a felesége homlokát és mondja neki, hogy lassan, nyugodtan lélegezzen!