A Csontváry-rejtvény

Tizenöt év kutatási eredményeit összegzi e rendhagyó (1170 oldalas, több mint 1000 illusztrációt, az egyetemes művelődéstörténetből vett analógiát közlő) monográfiában a kritikus, művészeti író, aki 1975-től 1990-ig a Művészet folyóirat szerkesztője volt. A szerző sem a szakma, sem a nyilvánosság által nem ismert, eddig lappangó Csontváry-, illetve vele alaposan meggyanúsítható képeket elemez a „világtörténeti jelentőségű” életmű tükrében.  Módszere időben-térben és tudományos szempontból szerfölött szerteágazó, egyszersmind izgalmas szellemi utazás az általában tiltott (azaz nem polkorrekt) hit és művészettörténet világában: nyelvészeti, néprajzi, matematikai, geometriai, gemátriai, fizikai, csillagászati, asztrológiai, történeti, művészettörténeti stb. síkon közelít a kora egyik legműveltebb művészének nem mindennapi személyiségéhez és a festményeibe kódolt – az egész emberiségnek, de mindenekelőtt a magyarságnak szánt – igen hosszú távon is érvényes üzenetekhez. Mert az ő esetében „nem az a kérdés, hogy néhány műve  »meg fogja-e állni az idő próbáját«, hanem az idő meg fogja-e állni az ő próbáját” – állapította meg idestova hatvan éve Fülep Lajos akadémikus művészettörténész. Fogas kérdés… Mindenesetre ő megtette azt, amire elhívatott. „Az áldozatot, amit hoztam, embertársaimért hoztam, s úgy látom, hogy intelemként ezt az Uram így is kívánta… Én üdvözlöm mindazokat, akik velem érzik a magyar nemzet nehéz vajúdását, és kérem a kételkedőket is, hogy bizalommal legyenek a jövő iránt, mert amikor az Isten van velünk, a sarlatánok hiába küzdenek ellenünk” – vallotta teljes meggyőződéssel és biztatott bennünket az egyetemes festészet szinte minden fortélyát lenyűgözően alkalmazó Csontváry Kosztka Tivadar, akinek igazi jelentőségét, megnyilatkozásait a mindenkori hivatalos kultúrpolitika kegyeltjei-sarlatánjai, önjelölt hangadói igyekeznek elhomályosítani. Hasztalan.