Lőrincz Imre: A Hercegnő (Die Prinzessin)- (pdf)

Értékelés 3.55 az 5-ből, 31 értékelés alapján

5,000.00 Ft

Nagyon örülök annak, hogy ilyen sok embernek tetszett a könyv-és nagyon bánt, hogy néhányan viszont megbotránkoztak rajta.

Megfogadtam pedig, hogy e világi Küldetésemnek még hátra lévő földi éveit nyugalomban, feltűnés nélkül fogom letölteni, hogy aztán a Sorsomat irányító Szellemerők kijelöljék számomra új életformámat és új téridőmet a Mindenségben. Megint csak földi években számlálva ,halhatatlan Lelkem évmilliók óta éli át már ugyanis az adott galaxisban honos testi létforma szerinti megszületésnek-,a sokoldalú megtapasztalásnak- a testi megsemmisülésnek és végül a fizikai újra-formálódásnak ezt a szüntelenül megismétlődő láncolatát. (Meddig még? Csak Ők tudják…)

Elmondhatom ugyanakkor, hogy Végtelen Vándorlásaim földiév-milliói során itt, a „Tejút-rendszenek” is nevezett téridő-részecske „Föld „(Terra?) nevű bolygóján, „Magyarországon”, a máig terjedő földi évtizedek során volt alkalmam megtapasztalni a legintenzívebben a két külön álló Pillanatnyilag Létező Lény közötti úgy nevezett „nemi vonzódást” és az ebből itt a Földön szinte elengedhetetlenül következő úgymond „nemi kapcsolatokat” és „nemi örömöket” . Más Téridő-Valóságokban, ugyanis, ahol eddig a Lelkem a különböző , teljesen eltérő fizikai létformákban megfordult már, ez a jelenség ilyen direkt érintkezés formájában, mindenféle test-nedvek cseréjével kísérve teljesen ismeretlen volt számomra.

A különleges Megtapasztalásnak ettől a még-soha-át-nem –élt vágyától vezettetve hagytam megtörténni aztán fiú-testemnek a különböző vonzódási, majd egyesülési –egybe olvadási kalandokat. Kezdetben ,a „férfi-és kisfiú- emberekkel”- erről szól a „Hercegnő”-aztán pedig, mindmáig, a „női és leányka-emberekkel.” Hogy ez utóbbi megtapasztalásaimról is lesz-e még alkalmam beszámolni, az csak attól függ, hogy jelenlegi földi létformámat mikor látják majd jónak átváltoztatni egy másikra a Téridő egy másik pontján az Örökké Ható Világszellemek.

Akiknek végezetül minden képen szeretném megköszönni azt a kegyet, hogy Terra-béli tartózkodásom során a csodálatos, páratlanul gazdag és érzelem-dús ( szerelem-dús?) magyar nyelvet adták számomra úgy nevezett „gondolataim” s „érzéseim” kifejezésének eszközéül:

Nyugtatom magam: Álom az egész:
Remény-, Csalódás-, Öröm-, Szenvedés-,
Megcsalattatás és sok Megcsalás:
a képzelet játéka, semmi más…

A gyermek-játék is tán komolyabb,
mint az a Lét, amelyet napra nap,
valónak vélve folyton végig élek,
rettegve, hogy jön majd a Végitélet…

Mert hiszen nem jön-, csak én távozom,
hogy majd egy messzi, fényes Csillagon
igaz Valómra leljek végre és
rossz álmaimból jöjjön Ébredés….

Leírás

…..Nyugodtan mondhatom, hogy úgy kerültem bele én is csak a fiúszerelem világába, mint annak idején Pilátus a Krédóba: teljesen váratlanul és mintegy az akaratom ellenére… Persze az eset körülményeit  tekintve a Helytartó úr jóval szerencsésebb helyzetben volt, mint én, őt ugyanis, ellentétben velem, nem térdepeltette le maga elé és nem buktatta rá  aztán a méretes farkára az Őrs vezér téri HÉV-megálló köpésektől és pisi-foltoktól elcsúfított kövezetén egy olyan férfi, aki húsz perce még teljesen ismeretlen volt a számomra… Hogy aztán úgy dobjon el nem sokára, mint egy használt papírzsebkendőt, kegyetlen gúnnyal  odavetve: „Hülye kis kurva- még szopni se tudsz…!”

 

Egy volt szerelem-fiú emlékei gödöllői, majd bécsi életéről, megkapó részletességgel papírra vetve és utolérhetetlen kurvás humorral elmesélve…

Lőrincz Imre: A Hercegnő (Die Prinzessin)- (pdf) termékről 31 értékelés

  1. Értékelés: 4 / 5

    Losonczy Géza

    Soha nem hittem volna, hogy a „szerelem-fiúk” ilyen jól tudnak írni. Mint ahogy azt sem, hogy hasonló írás ma Magyarországon megjelenhet….( Ám ha igen, akkor kíváncsian várom a folytatást…)

  2. Értékelés: 1 / 5

    dr. Tóth Béla András

    Keresztény szellemiségű értelmiségiként csak annyit mondhatok, most, hogy egyik „liberális” ismerősömnél volt alkalmam belenézni ebbe a pimasz, szégyentelen szennyiratba:

    Betiltani, de azonnal…!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (Nincsen erre egy Hivatal?)
    Ez már tényleg sok..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. Értékelés: 4 / 5

    Malovecz Andrea

    Ha az a bizonyos Andriska legalább 18 éves lenne és nem 12, akkor nem lenne semmi bajom a könyvvel,sőt….

  4. Értékelés: 4 / 5

    Molnár Ákos

    A szerelemfiú -az nem fiúkurva véletlenül, kedves Imre? ( Már ha ez a valódi neve, amit kétlek.) Ettől függetlenül a négy csillag jár tőlem….

  5. Értékelés: 5 / 5

    Fiúkedvelő

    Nagyon jót szórakoztam a „Hercegnőn”!
    Hogy valaki fiatal fiú (lány?) nem csak jól k.fél, de jól is „regél”, hát az tényleg nem mindennapos dolog!

  6. Értékelés: 5 / 5

    Laci

    Hogy bírtad, Hercegnőm?…Gratula..!!

  7. Értékelés: 1 / 5

    M.K.-né

    Ha az én egyetlen kamasz fiam ilyesmire vetemedne, azonnal KITAGADNÁM.

  8. Értékelés: 2 / 5

    Bihari

    Az erkölcsiség abszolút null pontja-sajnos veszedelmesen jól tálalva

  9. Értékelés: 5 / 5

    Levente

    No comment……!!!! Szuper…!!!

  10. Értékelés: 1 / 5

    Nagy János mérnök

    Vagy én vagyok beteg, vagy ez a fiú, aki képes volt 19 évesen, egészséges létére pénzért eladni a testét minden féle férfiaknak. És még csak nem is szégyenli.

  11. Értékelés: 5 / 5

    Jóbarát

    Amikor a srác majdnem megfullad az apatejtől, az a sztori nagyon jó. De a többi se rossz ám!

  12. Értékelés: 1 / 5

    Egy szülő

    Három kérdés-egy csillag

    KI EZ?
    MI EZ?
    HOGYAN LEHETSÉGES EZ??

  13. Értékelés: 4 / 5

    Szenvedélyes Olvasó

    Jellemző a mai világra hogy a Könyvesház sok értékes kiadványához nem érkezik annyi vélemény, mint ehhez a pornográf „mesterműhöz”.

  14. Értékelés: 3 / 5

    Névtelen

    Jómagam a férfiak és a fiúk nemi kapcsolatát elutasítom, viszont a jó irodalmat kedvelem. Ezért tehát: morális tartalom: egy csillag-, irodalmi érték: 5 csillag-, átlagban tehát három csillag…

  15. Értékelés: 5 / 5

    Molnár Viktor

    Tisztelt Kiadó!

    Nagyon szeretnék megismerkedni Lőrincz úrral, mert hogy nekem is van pár jó történetem,amiket szeretnék ugyan ilyen jól megíratni vele. Nem ingyen! Nem tudom, megadhatják-e valamilyen elérhetőségét? (Az én elérhetőségeimet külön e-mailban megküldtem Önöknek.)

  16. Értékelés: 5 / 5

    Sz.F.

    Hej de szívesen be soroltam volna ennek a Hercegnőnek az udvartartásába!!!!

  17. Értékelés: 5 / 5

    „Lőrincz Imre”

    Nagyon örülök annak, hogy ilyen sok embernek tetszett a könyv-és nagyon bánt, hogy néhányan viszont megbotránkoztak rajta.

    Megfogadtam pedig, hogy e világi Küldetésemnek még hátra lévő földi éveit nyugalomban, feltűnés nélkül fogom letölteni, hogy aztán a Sorsomat irányító Szellemerők kijelöljék számomra új életformámat és új téridőmet a Mindenségben. Megint csak földi években számlálva ,halhatatlan Lelkem évmilliók óta éli át már ugyanis az adott galaxisban honos testi létforma szerinti megszületésnek-,a sokoldalú megtapasztalásnak- a testi megsemmisülésnek és végül a fizikai újra-formálódásnak ezt a szüntelenül megismétlődő láncolatát. (Meddig még? Csak Ők tudják…)

    Elmondhatom ugyanakkor, hogy Végtelen Vándorlásaim földiév-milliói során itt, a „Tejút-rendszenek” is nevezett téridő-részecske „Föld „(Terra?) nevű bolygóján, „Magyarországon”, a máig terjedő földi évtizedek során volt alkalmam megtapasztalni a legintenzívebben a két külön álló Pillanatnyilag Létező Lény közötti úgy nevezett „nemi vonzódást” és az ebből itt a Földön szinte elengedhetetlenül következő úgymond „nemi kapcsolatokat” és „nemi örömöket” . Más Téridő-Valóságokban, ugyanis, ahol eddig a Lelkem a különböző , teljesen eltérő fizikai létformákban megfordult már, ez a jelenség ilyen direkt érintkezés formájában, mindenféle test-nedvek cseréjével kísérve teljesen ismeretlen volt számomra.

    A különleges Megtapasztalásnak ettől a még-soha-át-nem –élt vágyától vezettetve hagytam megtörténni aztán fiú-testemnek a különböző vonzódási, majd egyesülési –egybe olvadási kalandokat. Kezdetben ,a „férfi-és kisfiú- emberekkel”- erről szól a „Hercegnő”-aztán pedig, mindmáig, a „női és leányka-emberekkel.” Hogy ez utóbbi megtapasztalásaimról is lesz-e még alkalmam beszámolni, az csak attól függ, hogy jelenlegi földi létformámat mikor látják majd jónak átváltoztatni egy másikra a Téridő egy másik pontján az Örökké Ható Világszellemek.

    Akiknek végezetül minden képen szeretném megköszönni azt a kegyet, hogy Terra-béli tartózkodásom során a csodálatos, páratlanul gazdag és érzelem-dús ( szerelem-dús?) magyar nyelvet adták számomra úgy nevezett „gondolataim” s „érzéseim” kifejezésének eszközéül:

    Nyugtatom magam: Álom az egész:
    Remény-, Csalódás-, Öröm-, Szenvedés-,
    Megcsalattatás és sok Megcsalás:
    a képzelet játéka, semmi más…

    A gyermek-játék is tán komolyabb,
    mint az a Lét, amelyet napra nap,
    valónak vélve folyton végig élek,
    rettegve, hogy jön majd a Végitélet…

    Mert hiszen nem jön-, csak én távozom,
    hogy majd egy messzi, fényes Csillagon
    igaz Valómra leljek végre és
    rossz álmaimból jöjjön Ébredés….

  18. Értékelés: 1 / 5

    Balogh Vilmos

    Ma még befejezem ezt a borzalmat, ha bírja a gyomrom, aztán holnap megteszem a feljelentést a ceglédi rendőr-kapitányságon.

  19. Értékelés: 5 / 5

    Filozófus

    Végre egy tárgyszerű, e mellett izgalmas olvasmány a fiúszerelem világáról.! (Ki gondolta volna, hogy „arra felé” ilyen humoros a helyzet? Én biztosan nem….!

  20. Értékelés: 4 / 5

    K.Péter

    Imre!

    Hogy volt szíve ott hagyni azt az aranyos -szerelmes kisfiút Bécsben, miért nem hozta haza Magyarországra?!?
    Ezért csak négy csillag jár a könyvnek…
    ( A búcsúvers viszont nagyon szép tényleg!)

  21. Értékelés: 1 / 5

    ESPERES

    Már megint a papokat akarják rossz hírbe hozni.! Pedig azok az idők már elmúltak..!!

  22. Értékelés: 5 / 5

    Késő bánat

    Ezt a nagyszerű „fiús” novellát elolvasva komolyan megkérdeztem magamtól: lehet, hogy annak idején rosszul választottam, amikor a 22 éves barna menyasszonykámat vettem feleségül,és nem annak a 14 éves szőke-szép öccsét?!?

  23. Értékelés: 5 / 5

    Jani bácsi

    Hercegnő!

    A hetvenes évek elején én is Gödöllőn éltem! Miért de miért nem találkoztuk! Akkor biztos, hogy nem mentél volna ki Bécsbe!

  24. Értékelés: 4 / 5

    Bejárónő

    Amit Lőrincz úr magáról ír, hogy ki ő honnan jött meg miféle Szellemei vannak neki, azt bevallom én egyáltalán nem is értem. De a könyvét elolvastam, mert akiknél dolgozom, azok ajánlották és nekem tetszett tényleg. Pedig külömben nem szoktam olvasni sokat és nőkkel el sem tudnám képzelni.

  25. Értékelés: 1 / 5

    A.H.

    Szippantós kocsin vagyok, de ehhez a szennyhez, ami ebben a könyvben van, az első oldaltól az utolsóig, se én se a kollégáim nem nyúlnánk hozzá a világért sem. ( Nekik és a főnökeimnek is ez a véleményük a Hercegnőről.!!)

  26. Értékelés: 1 / 5

    Sok magyar ember

    El bagatelizálni a fiúk és a férfiak szerelmét???
    Piadlesztálra állítani egy romlott kis hímringyót???
    No azt már nem!!

  27. Értékelés: 5 / 5

    Tóthné

    A befejezés szebb, mint a leghíresebb romantikus regényeké.
    Sírtam, biz isten!

  28. Értékelés: 5 / 5

    Majd személyesen

    Lőrincz Imre! Lőrincz Imre! Lőrincz Imre!
    Hercegnő! Hercegnő! Hercegnő!
    Mobilszámot akarok! Mobilszámot akarok! Mobilszámot akarok!
    E-mail címet akarok! E–mail címet akarok! E-mail címet akarok!
    ( A Kiadó tud segíteni nekem ebben? Hálásan köszönném.)

    • Szabó Erika

      Kedves Ismeretlen!

      A szerző engedélye nélkül nem áll módunkban kiadni az elérhetőségét.

      Üdvözlettel:

      E-book Könyvház és Kiadó

  29. Értékelés: 5 / 5

    G.K.

    Hogy még a bécsi rendőrség Erkölcsrendészeti Osztályán is megdugta ezt a szegény fiút egy hadnagy? Hát ez már tényleg abszurd dolog . Hogy mik vannak!

  30. Értékelés: 5 / 5

    Günther M. aus Wien

    Die Prinzessin?!? Mein lieber Gott…!!!..(Gibt’s eine Übersetzung? )

  31. Értékelés: 3 / 5

    Müller Zsigmond

    Lőrinc úr!

    Szép versikét én magam is tudok írni ha kell. De ezt nem teszi az ablakba:

    Fiúhoz nem való férfi
    férfihez nem való fiú
    jobb mindkettőnek nőkkel kefélni
    és akkor nincsen gond és bú..!!!!!!

    (Már bocsánat a csúnya szóért, de hát ilyen a költészet!!!)

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

X