Leírás
„A férfi újra és újra végigmérte a fiatal lányt, aki alig múlhatott húsz éves, de abban a pillanatban sokkal öregebbnek látszott, s csupán teste feszes, íves vonásai árulkodtak ifjú koráról. Az arca rémületet és fájdalmat tükrözött, csontjait pedig rázta a hideg rémület, mely egyre mélyebben hatolt belé. Nem ordított, csak halkan zokogott. Na, nem mintha attól félt volna, hogy meghallják, sőt, egészen idáig ez volt minden szándéka, de a férfi előrelátóan betömte a száját egy piszkos ronggyal, mihelyst először felsikoltott. Szőke, hosszú hajának kontya teljesen szétzilálódott, a szeme a sok sírástól és ütésektől bedagadt, arcát mindenhol hatalmas vörös foltok borították. A ruhája szétszakadt, megtépve lógott rajta, mintha valami vadállat kapta volna karmai közé. S ezt tükrözte testének többi része is, melyen karmolások, ütések hagytak nyomot. Kezeit a koszos, lepergett falhoz bilincselték, lábait egy nehéz faasztalhoz kötötték, de olyan szorosan, hogy amikor kapálózott, a bilincs belevájt csuklóiba, bokáiba, de szabadulni képtelen volt tőlük. Fel is adta a próbálkozást, és egy idő múlva úgy tűnt, már fel sem fogja, mi történik körülötte. Csak bámult hatalmas szemeivel a messzeségbe, miközben orcájáról folytak le néma könnyei. Sokáig reménykedett, majd rettegett, de aztán rájött, többé már nem fog tudni menekülni. Akkor végre nem érzett semmit, sem fizikai fájdalmat, sem félelmet… sokkot kapott.
S a férfi, mintha ezt a pillanatot várta volna, még egyszer végigsiklatta rajta égszínkék tekintetét, majd felemelte a tőrét, és elszántan lesújtott újra és újra, egészen addig, míg a vérző test már csak mozdulatlanul, szó nélkül tűrte a bántalmazást, és az újabb sérülések nyomán már nem buggyantak elő vörös könnyei, hiszen kihunyt belőle minden élet.
Különös, elégedett morgás törte meg a beállt csendet, miközben a férfi letörölgette tőrét a lány szétszakadt ruhájába, majd miután eltette tokjába a fegyvert, immár sokkal nyugodtabban indult a kijárat felé.”
…………………..
„Alex megállt, hogy felvegye kollégáját, aki már a főigazgatóság épülete előtt várakozott néhány aktával a kezében. Megvárta míg beszáll, majd újra indított.
– Megvan az áldozat toxikológiai jelentése. Amfetamin származékot találtak a szervezetében – közölte Ferenc, miután elhelyezkedett. – Kértem, hogy vizsgálják meg, van-e nyoma, hogy rendszeresen használt drogot. Mivel külsérelmi nyomokat nem találtak a karján, hogy injekciózta volna magát, így feltételezhető, hogy szájon át került a szervezetébe.
– Nem megyünk vissza, hogy rákérdezzünk az anyánál? – kérdezte Anita.
– Szerinted, anyukád tudná, ha drogoznál? – vetett egy pillantást a lányra Alex. Ezzel lezártnak is tekintette ezt a témát, és a visszapillantó tükörben kollégájára figyelt inkább. – Van két nevünk. Az áldozat barátnői. Ha visszaértünk az irodába, keresd ki a címüket, és hozasd be őket!
– Meglesz! – nyugtázta Ferenc, miközben állát dörzsölgetve elmerült az egyik aktában. – Találtak néhány hasonló esetet az elmúlt hetekből. Az első itt történt a fővárosban úgy másfél hónapja. Az áldozat húsz éves, szőke. Szíven szúrták egy recés végű késsel.
Bár Alexet zavarta Anita jelenléte, mert még most is azon a véleményen volt, hogy a lánynak nem kellene belefolynia az ügybe, mégsem kertelt vagy beszélt rébuszokban, teljesen nyíltan tette fel kérdéseit. – Szexuális bántalmazás?
– Nem történt.
– Hol találták meg?
– Az egyik sikátorban. Mivel nem volt nála sem irat, sem tárca, feltételezték, hogy rablógyilkosság.
– A toxikológia?
– Nem volt. – Ferenc gondterhelten sóhajtott egyet, majd egy újabb mappát vett a kezébe. – Szőke, tizenkilenc éves, biatorbágyi. Átvágták a torkát, majd több szúrást is ejtettek rajta. Itt már volt szexuális bántalmazás is. Épp ezért nem kötötték egyetlen ügyhöz sem. Szintén rablógyilkosságnak gondolták, mivel itt sem volt semmilyen irat az áldozatnál, és még az ékszereit is elvették.
– Nem ostoba a tettes, nyilván így akarta elterelni a hatóságok figyelmét – elemezte a hallottakat Alex, miközben vonásai mit sem változtak. – Különböző helységeket választott, és kirabolta áldozatait. A módszer sem egészen ugyanaz.
– De honnan veszitek, hogy ugyanaz csinálta? – firtatta Anita kíváncsian. Alex oda is pillantott rá, és magában nyugtázta, ezt szereti a lányban. A természetes kíváncsisága, ahogy bele tud merülni a részletekbe is, felülmúlt sok már megkeseredett, becsömörlött rendőrt. Bár tartott tőle, hogy Anita is hasonlóan fog érezni hamarosan, mégis úgy vélte, ha látja apja kitartását és elhivatottságát, nem lesz ilyen gondja.
– Az áldozat mindegyik esetben ugyanolyan – nyugtázta, csak hogy megadja a választ. – Ahogy feltételezhetően a fegyver is.
– Van még egy eset – szólt közbe Ferenc –, és ez már egészen közel van hozzánk. Bicskén. Két hete történt. Az ügy kísértetiesen hasonlít az előzőekre, azzal a különbséggel, hogy ezt az áldozatot erősen bántalmazták. Mintha fokozódott volna az elkövető dühe.
– És közeleg! – tette megállapítását Alex, amire még Ferenc is felemelte a fejét. Mégsem ő kérdezett rá eme feltevés miértjére, hanem Anita, aki teljesen felpörgött a hallottaktól.
– Ezt mégis hogy érted?
A férfi nem felelt. Nem volt biztos benne, hogy helyesen teszi-e, ha minden részletet feltár, ami a fejében járt. Anitát túl fiatalnak, éretlennek gondolta egy ilyen horderejű ügyhöz, tapasztalatlannak, és ami a legrosszabb volt, potenciális áldozatnak. A rossz érzése, ami éjjel óta ott motoszkált benne, ismét felszínre tört, de elhessegette, és inkább témát váltott.
– Az irodába hívtam egy régi barátomat, aki fiatalkorúakra szakosodott. Hátha tud valami újat mondani.
– Ez igazán remek – nyugtázta Anita, és lerítt róla, nem tetszik neki, hogy kérdése feledésbe merült. Mégsem vitatkozott, és Alex örült, hogy legalább ezt megtanulta az évek folyamán.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.