Leírás
ELŐSZÓ
Verset írni (talán) könnyű, előszót (biztosan) nehéz. Egyáltalán, minek az előszó? Én, aki mások könyveiben habozás nélkül átlapoznám ezeket az oldalakat, most görcsös igyekezettel próbálom megmagyarázni azt, ami e verseskötetben olvasható, s pótolni, ami kimaradt.
Verseskötet? Inkább önéletrajz, sőt életrajzok, hiszen az életemet egy-egy szakaszon elkísérő kedvesek élete is ott mosolyog, zokog, vagy gúnyosan visszanéz a verssorokból, akárcsak az enyém. Ha már életrajzot említettem, sorakozzanak itt pár sorban a tények, megkönnyítvén a versek gyakran nehezebben követhető, szeszélyesen kanyargó, reményem szerint az érzéseket mégis a maguk változásaiban felrajzolni kívánt ívét.
Valéria az első, színben a zöld árnyalatai, illatban Givenchy, ékszerben az ezüst hűvös ragyogása – s vele az egyoldalú szerelem és házasság, három gyönyörű gyermek, a lehet és a szabad pontosan kimért korlátjai, majd a korlátokat szétfeszítő, korlátlannak és végtelennek hitt szerelem Judith iránt, aki mindig megmaradt titoknak, elérhetetlennek, még a megtalálni remélt boldogság tobzódó perceiben is. Színében óarany, illatában jázmin, drágakőben rubin, Kelet titokzatos varázsát hordozva valahonnan a mélyből, már meg nem ismerhető sorsok fel nem tárható rétegeiből.
A súly óriási, szinte hordozhatatlan, miatta elszakadni a három gyermektől: az érzések kavarognak és ütköznek, de a döntés sohasem a férfi kezében van, helyettem Valéria dönt, igazi, mély szerelembe menekülve engedi, hogy az addig épített közös (?) világunk romjaira hulljon. Elhatározása mindent visszájára fordít, hiánya megkérdőjelezi a Judith iránti oly biztosnak hitt vonzalmat, az események gyorsan peregnek, a válás megtörténik, a szerelem kábulata helyett hirtelen a kétségbeesés pokla következik, a legmélyebb bugyrokig tartó zuhanással.
S amikor már elveszettnek és értelmetlennek tűnik a létezés bármily folytatása, Klára mosolyog vissza a múltat felidéző tükörből, konok akaratával, a vállalás elszántságával, hitével önmaga és küldetése sikerében, nem ismerve, el nem fogadva a depresszióba fulladó élet önmagát és környezetét pusztító reménytelenségét. Törékenységében is magára vállal minden súlyt, múltét, jövőét egyaránt, a volt és a volna helyett a van következetességével, kitartva jóban, rosszban és mindig több rosszban, mint jóban. Színben ege kékje, illatban mósusz lengi körül, drágakőben a smaragd zöld ragyogása kíséri, akárcsak ő életem fogyó napjait. Ha nyelvünk oly meghatározó fogalmai között keressük a hasonlatot, Valéria a befejezett múlt, Judith a feltételes mód annak összes következetlenségével, Klára pedig a tiszta és egyértelmű jelen idő.
Végig lehet kísérni egy emberi életet, kapcsolatát a nőkhöz az évek során írt verseken keresztül? Sokan talán úgy gondolják, ez elképzelhetetlen. Remélem, az olvasót az előszó után az elképzelhetetlen várja, fogadja és talán … fogva is tartja.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.