Anglia a Székely Dózsa György vezette parasztháború idején (1514)
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll – tartja a közmondás. VIII. Henrik angol király, a 16. századi európai történelem meghatározó alakja mögött hat nő állt. Hat alkalommal nősült egy olyan korban, amikor a válás fogalmát elméletben ismerték, illetve a gyakorlatban csak nagyon indokolt esetben alkalmazták. Igaz, hat felesége közül csak kettőtől vált el hivatalos úton, mert két nejét kivégeztette, egyikük szülés közben vesztette életét, hatodik felesége pedig szerencsésen túlélte őt. Az angol uralkodó jelentős hadiflottát építtetett, bonyolult szövetségi rendszerekben képviselte országa érdekeit, megalapozta a sikeres szigetország jövőjét, látványos építkezéssel emelte London és környéke rangját, a „keresztény hit védelmezőjeként” szembeszállt Luther Mártonnal, majd két évtizeddel később megalapította az anglikán egyházat. Mégis, az elért eredmények ellenére az utókor valódi botrányhősként őrzi a király emlékét. Nem alaptalanul, hiszen Anglia 16. századi történelme elválaszthatatlanul összeforrt VIII. Henrik magánéleti kálváriájával. VIII. Henrik király hedonista volt, nem kedvelte a hivatalából fakadó kötelezettségeit. Minden alkalmat megragadott arra, hogy szenvedélyeit csillapítsa: birkózott, vadászott, zenét írt, rendszeresen és bőségesen lakmározott ételkülönlegességeket (amíg köszvénye ebben nem gátolta), hajszolta a fényűző társasági összejöveteleket, és kitartóan udvarolt a bájos hölgyeknek.
VIII. Henrik magánéleti problémájának gyökere 1502 telére vezethető vissza, amikor bátyja, Arthur walesi herceg meghalt. Arthur nős ember volt, özvegyét, Aragóniai Katalint 1503-ban eljegyezte a tizenkét éves Henrik herceg. Gyermekként még nem volt beleszólása az államügyekbe, így azt sem tudhatta, hogy a házasság milyen kötelezettséggel jár. A korszakban gyakran egészen fiatal, akár hét-nyolc éves gyerekeket összeboronáltak az európai királyi dinasztiák, ezért Henrik herceg és Aragóniai Katalin kézfogója sem lett skandallum. Anglia politikai érdeke úgy kívánta, hogy Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella megözvegyült leánya, Katalin a londoni udvarnál maradjon. Apja, VII. Henrik király nyomására, VIII. Henrik eljegyezte a nála hat évvel idősebb, tizennyolc éves Aragóniai Katalint. Amikor VIII. Henrik apja halála után, 1509-ben trónra lépett, megtartotta fogadalmát, és feleségül vette a hat évvel korábban eljegyzett Katalint. A királyi pár kapcsolata a korkülönbség ellenére eleinte felhőtlen volt. Aragóniai Katalin férjéhez hasonlóan kedvelte a vadászatot, a zenét, a társasági összejöveteleket, volt közös érdeklődési körük. Katalin királyné – kihasználva az angol nyelv játékát – a ’royal’ illetve ’loyal’ szavak hasonló hangzása miatt „Sir Loyal Heart”-nak, „Hű Szívem”-nek becézte férjét, VIII. Henriket. A királyi pár harmonikus kapcsolata azonban VIII. Henrik franciaországi háborúját követően megszakadt.
Apósa, Aragóniai Ferdinánd kérésére VIII. Henrik angol király 1512-ben csatlakozott az itáliai háború francia-ellenes koalíciójához. A fiatal angol uralkodó ellenvetés nélkül megszavaztatta a parlamenttel a rendkívüli hadiadót. Anglia a revans lázában égett. A százéves háború kudarca mély nyomot hagyott a szigetország társadalmában. A III. Edward (1327-1377) király uralkodása idején, 1337-ben kezdődött százéves háborúból Anglia – Franciaországgal szemben – vesztes félként távozott. A szigetországiak csupán néhány erődöt tarthattak meg a franciák területén, ennyi maradt a több mint száz évig tartó háború örökségéből. A szégyent, hogy az orléans-i szűz, a paraszti sorból származó Szent Johanna (Jeanne d’Arc) fellépése adott reményt a franciáknak, nem tudta feldolgozni az angol hadvezetés. A nőt, aki megfordította a százéves háború menetét, tizenkilenc éves korában az angolokkal szövetséges burgundok elfogták, és átadták az angoloknak, akik visszaeső eretnekség vádjával máglyán elégették. Anglia ugyan őrjöngő dühvel megbüntette a mozgalom vezetőjét (Jeanne d’Arc elszenesedett testrészeit még kétszer elégették, nehogy a francia nép ereklyét gyűjtsön a hamuban található maradványokból), de a kudarcot már nem kerülhette el a szigetország. A Francia Királyság visszahódítására tett kísérlet, a revans sokáig váratott magára, de nem maradhatott el. Az ambiciózus király, VIII. Henrik az angol nagyságot testesítette meg: Franciaországra törvényes örökségeként tekintett, sőt, önmagát – a középkori angol királyi hagyománynak megfelelően – Franciaország királyának nevezte. Az ifjonti hév, a férfias helytállás kipróbálása arra sarkallta Henriket, hogy szakítson apja háborúellenes magatartásával, és kipróbálja országa erejét egy háborús konfliktusban. A hadjárat azonban a vártnál sokkal rosszabb kimenetellel végződött. Az angol uralkodó hadserege – a kezdeti sikertelen manőverek után – a franciák felett sikeresen győzedelmeskedett 1513. augusztus 13-án, a sarkantyúk csatájában. Az ütközet Thérouanne mezején zajlott, ahol a gyalogosan menekülő francia lovagok eldobálták sarkantyúikat, hogy gyorsabban futhassanak az őket üldöző angolok elől. A megtámadott Franciaország királya, XII. Lajos időközben szövetséget kötött Skócia királyával, IV. Jakabbal (1488-1513). A francia-skót szövetség váratlanul érte VIII. Henriket: egyrészt IV. Jakab a rokona volt, 1503-ban vette feleségül Tudor Margit hercegnőt, Henrik húgát. Másrészt az évszáza-dokra visszatekintő szomszédság okán az angolok rettegtek a skótoktól. IV. Jakab király a Tudorokkal fennálló rokoni kapcsolatára fittyet hányva támadást intézett a külföldön háborút folytató sógora ellen. A skótok túlerőben levő seregét nagy nehézségek árán, 1513. szeptember 9-én Flodden Fieldnél legyőzték VIII. Henrik király katonái. A hadjáratot a két győztes csata ellenére gyorsan lezárta az angol király. A francia expedíció vészesen emésztette az angol kincstár tartalékait, ráadásul VIII. Henrik tudomására jutott, hogy apósa, Aragóniai Ferdinánd titokban már megegyezett a franciákkal. Jelentős hadisarc és Tournai városának kulcsáért cserébe az angol király fegyverszünetet kötött XII. Lajos biztosaival.
Sándor –
Gerőcs Hildát már régóta ismerem. Éleslátása és élettapasztalata már első találkozásaink alkalmával hatalmas benyomást tett rám. Könyvei végig kísérik életét számos olyan kérdést feszegetve, melyek mindenki számára ismerősek lehetnek saját életéből merítve, de eddig nem tudott, vagy nem mert rájuk választ keresni. Kíméletlen őszintesége a valóságát a maga kendőzetlen mezítelenségében tárja elénk, hogy merjük magunk is felvállalni az igazságot, még ha nehéz is sokszor. Könyveit olvasva sokszor az az érzés támad bennem, mintha ismét ott ülnénk az asztalánál egymással szemben és próbálnánk az életünk kisebb-nagyobb kérdésire a választ megtalálni. Nekem nagyon sokszor segített az élet útvesztőiben tanácsaival eligazodni, mely gondolatok számos könyvében visszaköszönnek. Csak ajánlani tudom az összes könyvét!