Boer Katalin-Boer Egon-Dr. Boer Antal: A lombikbabák születése (ebook)

800.00 Ft

Leírás

Boer Katalin sz.i.:1978.08.30, sz.h.:Nagyvárad

1997-2001 között pszichológiát végeztem a Nagyváradi Állami Egyetemen

2002-2007 között Veszprémben éltem és dolgoztam többek között a Bakonyi Gyermekvédelmi Igazgatóságnál, a Veszprémi Gyermek- és Ifjúságpszichiátrián, a Veszprémi Nevelési Tanácsadóban.

2007-ben megszületett a lombikbaba kisfiam.

2011-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent a „Lombikban fogant álmok“ című könyvem, mely a mesterséges fogantatás folyamatát, annak lelki és fizikai nehézségeit mutatja be és nyújt segítséget az út előtt állóknak.

2013-ban magánkiadásban megjelent a “A lombikbabák születése” című könyvem.

“A lombikbabák születése” című könyvemmel, azoknak a szülőknek szeretnék segíteni, akiknek gyermekeik mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. Egy irányvonalnak, útmutatónak szánom, hogy hozzáadva mindazt a pluszt, ami egyedi, ami csak az övéké, egy kerek, egy igaz és egy teljesen természetes mesévé váljon.

Azt tapasztaltam, hogy sok szülő tanácstalan, nem tudják hogyan és mit meséljenek és a legtöbb esetben abban is tanácstalanok, hogy kell-e mesélni a gyerekeknek születésük történetéről, annak másságáról.

“A lombikbabák születése” című könyvemben saját történetünkön keresztül próbáltam megmutatni, hogyan beszélhet a szülő gyermekével a fogantatásáról, mennyire egyszerű és szép lehet a történet egy gyermek szemén keresztül..

 

Ajánlások, vélemények:

 Dr. Tewes Wischmann – Okleveles Pszichológus, többek között a „Der Traum vom eigenen Kind“ és „Einführung Reproduktionsmedizin“ könyvek írója

 2012, Heidelberg

„…De hogyan és mit lehet elmesélni a gyerek fejlődésének megfelelő szinten? Ez a könyv egy nagyon szép példa erre. Egon anyukája, Boér Katalin, megtalálta a megfelelő szavakat, tabuk nélkül és őszintén válaszol Egon kérdéseire. Mint ahogyan a nevelésben általában, a gyerekekkel való kapcsolatban is az áttekinthetőség és az őszinteség a gyermeki fejlődés sikerének a „fél záloga“.

Éppen ezért fontos „A lombikbabák születése” című könyv, minél szélesebb körű elterjedése. Ez a könyv segítséget nyújt az ART-kal fogant gyerekek szüleinek, hogy nyíltan és őszintén tudjanak beszélni gyermekeik fogantatásáról, ugyanakkor segít ezeknek a gyerekeknek is jobban megérteni, hogy ők – legalábbis egy bizonyos ideig – egy különleges utat jártak be.“

Dr.Török Attila – A tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet ügyvezető igazgatója, egyetemi magántanár, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke

2013, Tapolca

„…Nagyon érdekes olvasmány volt számomra, miután hasonló beszélgetések jó pár évvel ezelőtt nálunk is előfordultak a lombikbébi fiam kapcsán.
Gratulálok, remélem lesz folytatása is.
Üdvözlettel:
Dr.Török Attila“

Vélemény, hozzászólás?