Székely Szabolcs: A demokrácia lényege (ebook)

3,000.00 Ft

Rövid összefoglaló

A könyv két részből áll. Az első részben  a demokráciaelméletek fejlődéstörténetét vázolom fel. Főbb fejezetek: A görög demokrácia – Platón – Arisztotelész – A római köztársaság – Ciceró – A
kereszténység  – A  hűbériség  – A modern  állam  kialakulása  -Grotius – Hobbes – Locke – Rousseau – Montesquieu – A francia forradalom – Az amerikai demokrácia – Tocqueville – Modern
demokráciaelméletek.
A könyv  második részében a saját demokráciaelméletemet fejtem ki. Ennek az a lényege, hogy a demokráciát mint a szabadságjogok meghatározott rendszerének tekintem, amely egy valószínűségi mezőben értelmezhető, és a vizsgált demokrácia rendszere  egy  konkrét  valószínűségi  változó  értéket  képvisel. A demokrácia fogalmából kiindulva 4 tételt és 3 axiómát fogalmazok  meg,  amelynek  nyomán  egy  axiomatikus-deduktív rendszerhez jutunk.
A továbbiakban Robert Dahlpoliarchia elméletét felhasználva a magyar demokrácia mai válságát elemzem. Ennek során olyan konkrét elméleti problémákat vizsgálok meg, amelyek a demokráciaelméletem  szerves  részét  képezik,  és  választ  adhatnak azokra a fontos elméleti problémákra, amelyek ma oly sok vitát váltanak ki a közéletben.

Szerző

The Essence of Democracy

Summary

The author of this book summarizes his research in political philosophy. First he gives an overview of previous views on democracy, from the Greek democracy up to the modern theories of democracy in the XX. century, especially in terms of how the present theories of democracy were based on them. The author’s main purpose is to draw up a development line of the history ideas so as to deduce partly the democracy theories of the present age and partly his own theory.

The rest of the book first outlines his new theory of democracy. The unique nature of this theory is given by its examination of democracy as a system of human rights and its interpretation of that as a random variable which can be regarded as one of the recorded value of a random field system. From the definition of democracy he draws up four propositions and three axioms that can characterize he political system of democracy. The concept of dictatorship and autocracy is also interpreted as a ramdom variable which in turn takes on smaller values in the probability space than democracy. This will take you to a axiomatic-deductive system which gives you a consistent and clear explanation of the highly disputed problems of democracy, dictatorship and autocracy. Finally he gives a longer analysis on the crisis of democracy in Hungary today. Here he analyses several multi-part problems that are an integral part of his theory of democracy.

Leírás

Betekintő
A római köztársaság

A római köztársaság története sokban hasonlít a görög demokrácia történetéhez. Több történész szerint a rómaiak szerették magukat a görögökhöz hasonlítani, s egyúttal tisztelettel tekintettek a görög társadalom magas fejlettségére. A római köztársaság létrejötte is abból a szükségszerűségből keletkezett, hogy lerázzák a zsarnokság terheit és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan társadalmat hozzanak  létre,  amelyben a polgárok tevékenyen részt vehessenek az állami feladatok elvégzésében. A római  társadalom  is  eleve  magában  hordozta  azt  a  belső ellentmondást,  ami  a  rabszolgaság  léte,  jogfosztottsága  és  a mindenkire kiterjedő közös tevékenység igénye között húzódott.
A végső megoldásban is közös jellemzőt lehet felfedezni, hiszen ezt a problémát egyik társadalmi forma sem tudta feloldani és ezért szükségszerűen elbukott.
A rómaiak Kr. e. 509-ben űzték el az etruszk zsarnokot, Tarquinius Superbust.  Ezt  követően  megalakították  a  res  publica-t (közös  ügy),  vagy  a  mai  szóhasználattal  a  köztársaságot. Korábban  a  hatalmi  hierarchia  egy  piramishoz  volt  hasonló.
Legfelül volt a  király(rex), alatta a  senatus, majd ezek alatt a népgyűlés(comitia) állt. A köztársaság létrejöttével ez a piramis úgy változott, hogy a király személye kikerült ebből a hatalmi hierarchiából és funkcióját két consul vette át. Ez a sajátos változás azért történhetett meg így, mert az etruszk zsarnokot a római patríciusok kergették el, akiknek a későbbiek során nem volt érdeke az, hogy a hatalmi hierarchiát gyökerestől felforgassák. A fő céljuk az volt, hogy a legfőbb hatalommal ne lehessen visszaélni a továbbiakban. Tehát egyrészt valamiféle demokratizálódási törekvés érzékelhető itt, ugyanakkor a régi hagyományok sok vonatkozásban tovább éltek. Ezt jelzi például az, hogy a király főpapi funkcióját a köztársaság idején, sőt még a pogány császárkorban is az ősi rítus szerint megválasztott  rex sacrorum látta  el,  aki  élete  végéig  töltötte  be  funkcióját.  Ebben  az értelemben állítják a történészek azt, hogy Rómának a királyság megszűnését követően is volt királya.
A köztársaság első intézkedései közé tartozott az, hogy a különféle  magisztrátusokat (tisztségviselőket) választottak. A király helyét két consulvette át, akik egy évig tölthették be a hivatalukat.  Feladatuk  kettős  volt.  Egyrészt  megszervezik  a  politikai életet és annak felügyeletét. Összehívják a senatust, illetve a népgyűlést, törvényeket terjesztenek be, továbbá végrehajtják a senatus és a népgyűlés határozatait. Másrészt feladatuk az, hogy igazságot szolgáltassanak, érvényre juttassák az állam érdekeit a polgárokkal  szemben,  továbbá  felügyelik  a  polgárok  egymás közötti peres ügyeit. A két consul hatalmának megjelenítésére 12-12 lictor a consul előtt fascest vitt. A fasces tulajdonképpen egy vesszőnyaláb volt, amelybe egy bárdot tettek. A fascesből, mint a hatalom jelképéből származik a fasizmus szavunk.
A két consul esetében az annualitás és a kollegalitás elve működött. Az  annualitás azt  jelentette,  hogy  csak  egy  évre  volt választható, és a következő évben már nem választható újra. A kollegalitás pedig azt fejezte ki, hogy mindkét consul a teljes hatalmat  birtokolta,  tehát  mindkét  consul  önállóan  hozhatott döntéseket a másik megkérdezése nélkül. Ha viszont a másik consul vétót emelt egy tervezett döntés ellen, akkor azt nem lehetett végrehajtani. Bár a hatalmi piramis csúcsán a két consul állott, ténylegesen mindkettő a nagyhatalmú senatus parancsait hajtotta végre. A senatus tagjai a korábbi magisztrátusok közül kerülhettek ki. Mivel magisztrátus csak patricius (polgár) lehetett, ezért a hatalmi csúcsba is csak patriciusok kerülhettek. Csak a köztársaság későbbi időszakában juthattak be a plebsből (a népből).
A  senatusnak  300  tagja  volt,  kivéve  Sulla diktatúrája  alatt, amikor 600, illetve  Iulius Caesar korában, amikor 900 tagja volt. A senatorokat kezdetben a consul, majd kb.Kr. e. 312-től a censor nevezett ki élethosszig tartó időszakra. A senatorok nem voltak  egyenlőek,  mivel  a  korábbi  rangjuknak  megfelelően különböző  osztályokba  sorolták  őket.  Ennek  megfelelően  a senatorok rangjuk sorrendjében szólalhattak fel, tehát a korábban magasabb rangú magisztrátusi beosztásban lévők meghatározóbb  szerepet  játszottak,  az  alacsonyabb  rangú  senatorok felszólalására pedig sokszor idő hiányában nem volt lehetőség.
Magyarán  itt  is  a  vagyoni  helyzet  volt  a  döntő! A  senatus ”elnöke” (princeps senatus) a legidősebb censori rangú senator volt, amely bár hatalmi előjogokat ugyan nem biztosított, de a princeps  senatus  mint  első  az  egyenlők  között  (primus  inter pares) nagy tekintélyt élvezett. Nem véletlen, hogy császárok is felvették a princeps címet (de már a senatus toldat nélkül).
A senatus hasonló szerepet játszott a köztársaság életében, mint korábban a királyság alatt, amikor a király tanácsadó testülete volt. Most azonban a consulokat látták el tanácsokkal, továbbá részt  vettek  az  állam  irányításban  és  ellenőrzésében,  illetve előkészítették  a  népgyűléseket.  A  senatus  végeredményben intézményesített  arisztokratikus  tanács  volt,  amelyik  főként informális  eszközökkel  egyrészt  irányították  a  köztársaság működését, másrészt biztosították az arisztokrácia uralmát. Ez a testület  viszont  alkalmassá  vált  arra,  hogy  az  évente  változó magisztrátusok mellett a politika folytonosságát biztosítsák.
A köztársaság harmadik fontos intézménye a  népgyűlés volt, amelyet azonban távolról sem szabad a nép gyűlésének tekinteni. Ezeken az összes római felnőtt férfi polgár vehetett részt.
Háromféle  népgyűlés  volt,  attól  függően,  hogy  a  polgárok milyen nagy szervezeti egységek (curiák, centuriák, vagy tribusok)  szerint  gyűltek  össze.  Ezeken  a  népgyűléseken  azonban nem lehetett vitatkozni, amint azt a görög demokráciák során láthattuk. Csak a magisztrátus által feltett kérdésekre lehetett igennel, vagy nemmel szavazni, azt sem titkosan, hanem élő szóban. Mivel ez a szavazás hosszú időt vett igénybe, a többség elérésekor  egyszerűen  befejezték. Csak később  vezették be a táblácskák útján történő szavazást.
De volt további probléma is ezzel a népgyűléssel. A helyzet az volt, hogy a polgárokat vagyonuk nagyságától függően 5 osztályba sorolták, az osztályokon és a csoportokon belül pedig eltérő számú centuriába osztották. Ezeket a centuriákat viszont úgy alakították ki, hogy a vagyonos rétegek lényegesen több centuriát alkottak, mint a szegényebbek. A legszegényebbek, a proletariusok  pedig  valamennyien  egyetlen  centuriát  alkottak.
Így érték el, hogy a két leggazdagabb réteg, az I. osztály (a későbbi senatori rend) és a lovagok (a későbbi lovagrend) centuriáinak együttes száma összesen 98 volt, míg a lakosság zömét tömörítő többi centuria együttes száma 95 volt. Mivel a comitia centuriatán nem az egyes polgárok, hanem a centuriák szavazatait vették számba (az egyes polgár szavazata csak centuriáján belül volt releváns), a döntés az abszolút többséggel rendelkező I. osztály és a lovagok kezében volt. Így válhatott az ún. többség elve a többség zsarnokságává. Tehát szó nem lehetett itt arról, hogy a nép döntött volna a saját sorsáról.

További információk

Ebook

Műfaj

Oldalszám

Méret

Fájlméret

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Székely Szabolcs: A demokrácia lényege (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Érdekelhetnek még…

X