Rulek Zoltán: Vágd pofán (Nyomtatott)

1,900.00 Ft

“Vágd pofán…” Embere válogatja, ki, mit lát majd a könyv címe mögött, miután beleolvas egyik-másik novellámba. Lesz, aki szemében az unalmas órákat hivatott pofán vágni a stílus, míg mások szerint az alkotókészség adta értéket vagy egyszerűen csak a jó ízlést… kinek, hogy.

2 készleten (utánrendelhető)

Compare
Cikkszám: 978-963-12-7470-7

Leírás

Csak egy nap, Jancsi, a vasutas életéből

A hetvenes években a női alsóknak, vagyis bugyiknak még nagyjából megegyezett a szabásmintája a férfi alsókéval, vagyis gatyákéval. Ha ez nem így lett volna, akkor az sem történhetett volna meg, hogy Jancsi, a nagykanizsai vasútkörzet jegykezelő kalauza egyik reggel nagy kialvatlanságában a felesége bugyijában menjen szolgálatba.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre a történettel! Előző este már pont tíz napja volt, hogy Margit, Jancsi felesége egy sértődés okán egyetlen szót sem szólt a férjéhez. Főzött rá, mosott rá, vasalt rá, vezette a háztartást, nevelte a két csecsemőkorú gyereket, szóval mindent megcsinált, amit egy jó feleségnek illik, csak éppen nem szólt a férjéhez. És így a szex is folyamatosan csak váratott magára.

– Tíz napja…. a rohadt életbe, tíz napja… – rágta a szája szélét Jancsi. – Valamit ki kell találnom.

Föl-le járkált Jancsi a lakásban. Vakargatta a fejét, megnézte a híradót, aztán újra föl-le járkált. Kiment a tyúkudvarra, elszívott egy cigit, a csikket a tyúkok közé lőtte, majd visszament a lakásba és elővette a kamrából a partvist.

– Hol van? Hol a büdös kurva picsában van? – mérgelődött és káromkodott egyfolytában, miközben a partvissal minden létező zugba benyúlt. – Ilyen nincs! Nem találom az Istenért sem! – kotort a partvissal a szekrény mögé. – Hol vagy már, a kurva anyádat, hol vagy már?! – túrt az ágy alá. – Miért nem talállak, hogy baszna meg az a… – húzta le a port a szekrény tetejéről.

Már vagy tizenöt perce kutakodott a partvissal minden létező bútor adta búvóhelyen, még az udvarra is kiment, hogy a farakás, a kutyaól és a tyúkól alá is benyúlhasson, mikor megszólalt az asszony.

– Mondd már meg, mi az apád faszát keresel!

– Na, végre! – vágta földhöz Jancsi a takarítóeszközt. – Ezt a kurva kibaszott hangot nem találom kerek tíz napja!

És úgy alakult, hogy ez a kis mutatvány Jancsi részéről alaposan megnevettesse az asszonyt, és bőven elég legyen hozzá, hogy újra szent legyen a béke az ifjú házasok között. De ettől még Margit nem tágított az aznap délelőtti ötletétől. Kitalálta ugyanis, hogy az esti órákban egy dobozba rejtett törpekakast fog a hitvesi ágy alá csempészni – tudniillik, a tyúkudvar folyton kanos főnökei óramű pontossággal hajnali négykor kukorékolnak, főleg a törpék. Ők nagyon betartják az időt, és nagyon hangosan lármáznak.

Ahogy lezajlott az esti szertartássorozat; vacsora, gyerekek fürdetése, szülők fürdőszoba-használata, megnézték a házasok a vadonatúj fekete-fehér ORION-tévén a „Tetthely” című bűnügyi filmsorozat legújabb epizódját. Jancsi a krimi után kikapcsolta a tv-készüléket, majd, miután konstatálta a sötétben, hogy a kölykök alszanak, visszabotladozott Margit mellé, és a békülés örömére egy jó csatakos húsz percben levezette feleségén a tíz nap alatt felgyülemlett szexuális energiaáradatot. Hajnali kettőkor arra ébredt, hogy ugyancsak fickós, és újra ráfordult Margitra. Ezt a menetet tíz perc alatt zavarta le – megjegyzem, Margit legkisebb örömére. A következő ébresztő négykor történt, de ez már nem a libidónak köszönhetően, hanem a törpekakas őrült rikácsolásának.

– Mi a kurva Isten?! Mi van itt?! – ugrott ki Jancsi az ágyból egy enyhe szívroham tüneteivel.

Margit megszólalni sem tudott jó darabig a nevetéstől. Pár perc után, ahogy lenyugodtak az arc- és rekeszizmai, megnyugtatta a két gyereket, a törpekakast kivitte a tyúkok közé, aztán elmondta férjének, hogy amíg borotválkozott a fürdőszobában, az idő alatt elrejtette a kakast az ágy alá.

– Hogy jutott ilyes hülyeség az eszedbe? – kérdezte Jancsi, még mindig a homlokát törölgetve.

– Csak úgy. Csak meg akartalak szívatni – vonogatta mosolyogva a vállát Margit.

Nagyon nehezen tudott Jancsi újra elaludni. Épphogy álomba zuhant, mikor megszólalt az ébresztőóra.

– Hat óra… a kurva életbe… – nyögte.

Kikecmergett az ágyból – a sötétben, hogy ne ébressze fel a gyerekeket –, magára kapkodta a ruháit, kiment a konyhába kávézni és cigizni, hugyozott egyet az udvaron, majd elindult a vasútra.

Az öltözőben egyidőben váltott civil ruháról szolgálati uniformisra két másik kalauzzal és egy kocsirendezővel. Az civilnadrágot már levette, és a szolgálati még a szekrényajtón lógott, amikor az egyik kolléga visítva kezdett mutogatni Jancsi alsóneműjére, egy másodperc múlva pedig már mindhárman fuldokolva röhögtek.

– Mi van, hülyék vagytok? Mi a lófaszt vihogtok, mint három nagyon abnormális? – nézett rájuk bárgyún a kialvatlan Jancsi.

– Nézd már meg, mi van rajtad, te állat! – mutogatott felé most már két kézzel a kocsirendező.

– A picsába… – ennyit tudott hirtelen támadt döbbenetében kinyögni Jancsi, aztán egy pillanat múlva ő is röhögőgörcsöt kapott.

Most már négyen röhögtek. Mint percekkel később kiderült, nem is azon mulattak a legjobban, hogy Jancsi a reggeli kábulatában a felesége bugyiját húzta magára, hanem azon, hogy ezt fordítva sikerült neki kiviteleznie. A szép nagy vörös rózsa, aminek a fehér bugyi elején kellett volna díszelegnie, hátrakerült a farpofákra.

Félóra, újabb két kávé és három cigi után végre elindult Nagykanizsáról a Budapest-Déli pályaudvar célállomással működő gyorsvonat. Jancsi a szolgálati szakaszban kényelmesen hanyatt dőlt, gondosan előkészítette a saját tulajdonban lévő nyersjegyeket, elszívott még egy cigit, és még mielőtt elaludt volna, elindult melózni. Szerencséje volt. Még ötven kilométert sem tett meg a vonat, és már eladott négy nyersjegyet. Főleg ilyenkor szerette a munkáját, amikor saját zsebre dolgozhatott. Bűntudata a legkisebb mértéken sem támadt, sőt büszke volt magára, hogy nem a kölykei elől húzza el a pénzt a szolgálatokat követő kocsmázásra. Néha azért nem csak szolgálatok után, de közben is sörözgetett a büfékocsiban. …mint ahogy ezen az úton is.

Épp kezdte volna kortyolgatni a pultnak támaszkodva az aznapi első sörét, amikor egy nagyon irritáló női hangra lett figyelmes közvetlenül a háta mögül. Megfordult. Egy ötven körüli agyonsminkelt nő volt. Nem sokkal korábban egy pár debrecenit rendelt két zsemlével, késsel, villával az első osztályra, és most nagyon elégedetlen volt.

– Ez magának zsemle?! – vijjogott a büfés arcába, akár egy hárpia, közben egyfolytában csapkodta az ételtálcát a pulthoz. – Ez?! Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szomszédban van az első osztály, és nem kellett sokat jönnöm ezzel a borzalommal, hogy magát felelősségre vonhassam! Ez kérem nem zsemle, hanem két darab kő. Ez kérem, olyan kemény, mint a kő! Nem hiszem el, hogy nem szándékosan szárította ki! Ezt kérem, egyék meg a hülye vasutasok! Meg maga!

– Adja ide asszonyom, elteszem, hogy megmutathassam a főnökömnek! Aranyoskámnak pedig hozok másik kettőt. Frisseket – azzal levette a büfés a zsemléket a tálcáról.

Jancsi pont rálátott a pult mögötti szekció azon részére, ahová a zsemlék kerültek. A büfés lerakta mindkettőt a padlóra, alaposan megtaposta őket, majd felvette, és ahogy a tollas párnákat szokás, felpüfölgette őket szép gömbölyűre.

–Parancsoljon, aranyoskám! Garantáltan friss, ropogós zsemlék – és visszarakta a két péksüteményt a tálcára.

A nő alaposan szemügyre vette, majd megtapogatta a finomságot.

– Na látja! Tud maga ehető étellel szolgálni, csak magára kell szólni egy kicsit – mondta a nő elégedetten, közben a tálcával az egyik ablak melletti asztalhoz telepedett. – Mindenesetre nem megyek vissza az első osztályra, hátha ismét fel kell emelnem a szavam valami miatt.

Ez idő alatt a vonat befutott a fonyódi állomásra, Jancsi pedig lelépett a peronra, hogy a forgalmi szolgálattevővel kooperálva eleget tegyen vonatmenesztési kötelezettségének. Ekkor látta, hogy pár méterre tőle, a büfékocsi egyik ablaka alatt hever egy derékban félbevágott középkorú nő holtteste. Hanyatt, széttárt karokkal, a vonatra merőlegesen feküdt a felsőtest a peronon. Az alsótest a sínek között volt. A megállás előtti utolsó pillanatokban ugrott be a szerencsétlen két kocsi közé – valószínűleg öngyilkossági szándékkal –, és mire megállt a szerelvény, a torzó éppen a debrecenit késsel-villázó nő ablaka alá került. Jancsi ezt rögtön észrevette, és képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy gyorsan megtegyen valamit, mielőtt a forgalmistával együttműködve elindítja az ilyen eseteknél szokásos procedúrát.

– Asszonyom, asszonyom! – rohant oda lelkesen a hölgyhöz, miután felugrott a büfékocsiba.

– Mondja, uram… mit óhajt? – nézett rá döbbenten a hölgy.

– Megbocsásson, de a debreceni nem való egy ilyen finom úri hölgynek. Nem parancsol inkább egy kis vesevelőt? Garantáltan friss. Még gőzölög.

A nő néhány másodpercig csak bámult a kalauzra, aztán végre megszólalt.

– De… – bólogatott. – Azt hiszem, parancsolok.

– Nagyszerű. Akkor csak ki kell kukkantania – mondta Jancsi, és lehúzta az ablakot.

A hölgy kihajolt, észrevette a kifordult belsőségekkel éktelenkedő felsőtestet, tekintetét mereven rászegezte, mintha azon gondolkodna, hogy valódi hullát lát-e vagy csak egy színházi kelléket. És hirtelen beléötlött a felismerés. Egyetlen hullámban jött ki minden tartalom a gyomrából, hogy maradéktalanul a gőzölgő veséken, gyomron, májon, hasnyálmirigyen és szétszaggatott beleken locsogjon. Amint befejeződött a pár másodperces villámhányás, a finom úri hölgy sikítva eltűnt az első osztály irányába.

Aránylag gyorsan, másfél óra alatt megtörtént a helyszínelés, a pesti gyors pedig folytathatta jól megszokott menetrendszerinti útját. A kalauz és a büfés egészen Lepsényig söröztek, és közben jókat röhögtek a finom úri hölgy esetén, mire Jancsi úgy gondolta, hogy most már dolgoznia is kéne valamennyit. Amint eladott egy újabb nyersjegyet a saját készletéből, majd pedig megbírságolt egy utast ugyancsak saját zsebre, visszatért a büfébe még egy sörre.

– Nézd csak, Jancsi! – biccentett fejével a büfés Székesfehérváron a peron egy távolabbi pontja felé.

– Mi van?

– Most száll fel a kalauzok kedvence. Soha nem vesz helyjegyet, és még soha senki nem tudta megbüntetni.

– A ruszki tábornok?

– Az.

– Hallottam róla. Láda sör, mehet?

– Ha elkaszálod, legyen! – legyintett a büfés száz százalék biztonságban tudva befektetését.

Jancsi azonnal a tábornok úrhoz sietett az első osztályra és kérte az utazásra jogosító dokumentumot. A szovjet főkatona készségesen át is adta az egész évre szóló bérletet. Mert ugyan az egészéves első osztályra szóló bérletet kiutalták neki, amióta csak itt szolgált Magyarországon, viszont a negyvenforintos helyjegyről való gondoskodást meghagyta neki a szovjet hadsereg. Tisztában volt a tábornok úr az ezirányú kötelességével, de dacból vagy egyéb okok miatt nem volt hajlandó tudomást venni róla, és már szó szerint hobbinak tekintette a kalauzok tehetetlenkedésén való örömködést. Mostanáig.

– Helyjegyet is kérek ellenőrzésre! – jelentette ki Jancsi, határozottan.

– Nem értem… nem értem – rázta a fejét a tábornok.

– Mondom; hely-je-gyet! – tagolta a kalauz.

– Nem értem… nem értem.

– Muszáj mindig kétszer mondanod? Nem vagy te papagáj!

A ruszki erre csak bámult. Jancsi előkotort egy orosz nyelvű szabályzatot a táskájából, kikereste az idevonatkozó részt, és a tábornok orra elé dugta. Röviden és tömören le volt benne írva, hogy a helyjegy a bérlet mellé kötelező, és amennyiben nem rendelkezik vele valaki, úgy negyven Ft pótdíj megfizetésére kötelezhető.

– Csitáj! (olvass) – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

– Nem értem… nem értem.

– Még mindig játszod itt nekem a hülyét?! A saját nyelveden is tudatom veled, hogy mit kérek, te meg itt szórakozol velem?! Job tvoju máty, szibirszku kurvu! (Baszd meg a szibériai kurva anyádat!) – azzal Jancsi zsebre vágta a tábornok úr bérletét, és elindult a következő kocsiba.

– Várni, várni! – rohant utána a ruszki, közben elő is kapott valahonnan egy ötvenest.

– Ugye, hogy érted, miről pofázok! – mosolygott elégedetten a kalauz.

A tábornoknak szinte sistergett a pulykavörösre vált feje, míg az átvételi elismervény kiállításra került a pótdíjról. Aláíratta vele Jancsi az elismervényt, kitépte az átíró tömbből, összefogta egy tízessel, viszont átadni nem tudta, mert a tábornok úr sértődött gyerek módjára hátat fordított neki, és onnantól kezdve nem volt hajlandó szóba állni vele.

– Akkor, pukkadj meg, hülye ruszki… – mondta Jancsi vállat vonva, aztán elindult az aláírt elismervénnyel a büfékocsi irányába. Volt egy láda söre.

– Veled se fogadok többet… – morgott a büfés.

– Ne hisztizz, ketten fogjuk meginni! De majd csak visszafelé kezdjük meg… most már nem érdemes – fintorgott Jancsi kifelé az ablakon, miközben elhaladtak a Budapest-Déli pályaudvar feliratú tábla mellett.

A négy óra pihenőidejéből három órát aludt Jancsi a vasutas laktanyában, majd frissen, kipihenten, húsz perccel az indulás előtt beállt az utolsó kocsi mellé a peronra, ahogy az a kalauzok számára elő van írva.

– Ez megy Nagykanizsára? – lépett oda hozzá egy idős nő.

– Jó napot kívánok! – köszönt kedélyesen Jancsi, és nem szólt többet.

– Ez a vonat megy Nagykanizsára? – kérdezte újra a nő.

– Kezit csókolom! – köszönt Jancsi, még kedélyesebben.

A nő pár pillanatig csak nézett zavarodottan, aztán újra megkérdezte – Nagykanizsára… ez a vonat indul?

– Csókolom a kis kacsóit! – ez alkalommal már meg is hajolt a kalauz.

A nő már végképp nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de újra megpróbálta – Tessék mon… – és Jancsi hirtelen félbeszakította.

– Az Isten bassza meg magát! Vissza is én köszönjek magamnak?! Ez! Ez a vonat megy Nagykanizsára! De most már ne köszönjön vissza, hanem szálljon föl! Ne is lássam!

A megszégyenült idős nő szinte sokkhatás alatt hagyta ott a kalauzt, és eszébe se jutott, hogy panaszt tegyen ellene.

Pár perccel később egy fiatal huligánforma férfi állt meg Jancsi előtt.

– Tessék mondani, mikor indul ez a klozet? – kérdezte, s közben a szeme sarkából figyelte a haverjait, hogy lássa, mennyire értékelik a bátorságát és a beszólást.

– Majd ha fellapátolja valaki az összes hozzád hasonló szarkupacot – válaszolta a kalauz a lehető legnyugodtabb hangvétellel, szinte udvariasan.

A vagány fiatal akkorát égett, mint a pelenkagyár, és a másodperc törtrésze alatt vált kámforrá.

Elindult visszafelé a vonat, a kalauz pedig végre hozzáláthatott a büféssel vállvetve elpusztítani a fogadással nyert láda sört. A visszaútra szóló terv úgy nézett ki Jancsi részéről, hogy semmi meló, csak piálás. Majdnem össze is jött. De csak majdnem, mert az utolsó harminc km-en belépett a büfékocsiba egy részeg kiskatona. Egy sorállományú legénységi, legfeljebb húszéves fiú. Megállt a pult előtt, böffentett egyet, majd kitaccsolt a padlóra. Legalább fél litert okádott egy köpésre, majd még kábé két-három decit, aztán még úgy nagyjából egy deci lötty buggyant elő a gyomrából.

– Tudod, mit szoktam én ilyenkor csinálni? – fordult Jancsi a büféshez.

– Mit?

– Hát, én ilyenkor azt csinálom, hogy: durr neki! – mondta a kalauz, azzal alaposan pofán vágta ököllel a kiskatonát, aki ettől azonnal kifeküdt.

– És most jöhet az intézkedés – fogott hozzá Jancsi a munkához. – Először is; a szabályzat előírja, hogy a hányás húsz forint. Másodszor; ez a faszi csak itt háromszor öklendezett, és ki tudja, hányszor hányt már ezt megelőzően is valamelyik másik kocsiban. Ezért, ha észhez tér, száz Ft büntetést fog fizetni. Ha tud rókázni a sok zabálástól, akkor tudjon fizetni is! Nem igaz?

– De, de igaz, Jancsikám! – vigyorgott a részeg büfés a még részegebb kalauzra.

Jancsi, három-négy alkalommal végighúzta az eszméletlen sorállományút a saját hányásában takarítás gyanánt, majd észhez térítette néhány pofonnal. Ezután megbírságolta kerek száz Ft-ra öt becsült hányásért, majd kizavarta a büfékocsiból, és az ügyet elfeledettnek tekintette.

És a vonat befutott Nagykanizsára. Épp, mire elfogytak a sörök.

Jancsi átöltözött, ezúttal egyedül. Megivott a restiben még két sört, és rohant haza, mert már alig várta, hogy végre levethesse a felesége rózsamintás bugyiját.

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Rulek Zoltán: Vágd pofán (Nyomtatott)” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…

  • Rulek Zoltán: Krabótok

    900.00 Ft
    Kosárba rakomGyorsnézet
  • Rulek Zoltán: Naturalisztikum

    1,000.00 Ft
    Kosárba rakomGyorsnézet