P. Adams: Oroszlán és kereszt (ebook)

800.00 Ft

P. Adams: A Roosevelt dosszié folytatásaként megjelent könyve:

Két év telt el az elnöki hatalom elleni összeesküvés leleplezését követően, s Thomas Nelson azóta nem csak hírességé vált, hanem meg is nősült. Látszólag tökéletes életét a brit titkosszolgálat ügynökei zavarják meg, akik a segítségét kérik egy rendkívül zavarba ejtő ügyben. A professzor nem várt barátokra s ellenségekre tesz szert utazása során, s menthetetlenül belegabalyodik egy a történelem s a mitológia által tarkított, rendkívül szövevényes ügybe, melynek láthatatlan szálai a Vatikán, s egy rejtélyes óangol szervezet kezében összpontosulnak. Apró sakkfigurának tűnik a két hatalom közti véres játszmában, mely lassan másfél ezer éve folyik teljes homályban a világ szeme előtt. Tétje nem kevesebb, mint a klérus hatalma, s a megváltó rég elfeledett sírja.

Leírás

Nem sokkal odébb néhány rendőr, épp szöges láncokat fektetett le az út közepére s türelmetlenül várták az eredményt.
Barry idegesen utasítgatta a sofőrt, aki alig győzte kikerülni az útjába kerülő kocsikat. Hirtelen a lámpa fényében megcsillant valami az úton. A furgon csikorogva oldalra kanyarodott s éppen csak elkerülte a szinte láthatatlan akadályt. Pár méterre odébb egy újabb várta nem messze előtte s ezzel már nem tudott mit kezdeni. Amint a kerekek áthajtottak rajta, azonnal durrdefekt s a furgon, rövidtávon megállt. Rothschil és emberei habozás nélkül kiugrottak a furgonból s beszaladtak a King Edward Streetre. A közelben álló irodaházak közé bújtak el, reménykedve, hogy üldözőik elvesztik a nyomukat. Ám eddigi nagy szerencséjük, ezúttal elpártolt tőlük. A negyvennél is több rendőrségi jármű, kíméletlenül bekerítette őket, mialatt a különleges egység tagjai, elzárták valamennyi menekülési útvonalat. Barry agya folyamatosan zakatolt s igyekezett megoldást találni, de bármerre is nézett a rájuk meredő fegyvercsövek százai, csak súlyosbították amúgy is reménytelen helyzetét. Dühödt tekintettel emelte fel a kezét s elindult a rendőrök felé.
Barry Rothschil magányosan ült a félhomályos kihallgatóban. Megigazította a csuklójára szoruló bilincseket, mert már kellemetlenül vágták a bőrét. Sajnálkozva tekintett kedvenc kasmír zakójára, ami befele jövet több helyütt is elszakadt. Ettől eltekintve meglepően jól viselte a fogságot. Unott képpel tekingetett körbe, mialatt egy régi slágert fütyörészett. Odakint a folyosón egyre nagyobb volt a nyüzsgés. A védelmi miniszter és O’Keefe tábornagy a kémlelő üvegen át figyelték Rothschil reakcióit, miközben a hátuk mögött a válságstáb tagjai tanakodtak a helyzetről. Ekkor futott be Hedge kapitány, aki épp hazaindult volna, mikor érkezett a hívás, hogy szükség van rá.
Marlowe ideges tekintettel lépett elé. ─ Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideért.
─ Megkaptam az üzenetét ─ felelte a rendőr nem épp kitörő lelkesedéssel. ─ Mondott azóta valamit?

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„P. Adams: Oroszlán és kereszt (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

X