Kovács Benjámin: Bakelit (ebook)

700.00 Ft

„Én azért nem lennék jó költő, mert senkim nem halt meg korán, nem volt tizenegy testvérem, nem jártam Debrecenben, nem csalódtam a szerelemben, a társadalomban és a világban, nem ábrándultam ki semmiből, nem akarok öngyilkos lenni és főleg nem tartozom senkinek „számadással”.”

/ Kovács Benjámin /

„(….)2006-ban kezdtem el foglalkozni − a zene és a színház mellett −, irodalommal, esztétikával és pszichológiával is. Eddig két könyvem jelent meg, ezeken belül fő témáim a pszichoanalízis, realizmus, utópia festés. Halomnyi kritikám és elemzésem jelent már meg különböző online újságokban. Nem vagyok egy lírikus, csupán próbálkoztam. A Bakelit tulajdonképpen több év termése, össze-vissza mindenféle egybesűrítve avantgarde szemléletben, minden célszerűség nélkül. Természetesen hatottak rám a Nyugat alkotói − Karinthy, majd Pilinszky −, szimbolisták − főleg Baudelaire −, és több romantikus költő is, valamint kortárs. Nem tartom magam költőnek, inkább írónak, aki a lírában fejti ki prózai gondolatait. Kortárs „kollégáim”, irodalmárok és műkedvelők valamilyen okból kifolyólag, költészetemet Kassák Lajoséhoz, illetve Karinthy Frigyeséhez hasonlítják…. Önök?”(…)

Kovács Benjámin

Leírás

Kassáknak

Na, most, ha már a lovak mind meghaltak
Figyelj csöppet rám és gondolkozz!
Szétesve, pálcák közé rakva, mint aki vak
És nem érezve, hallva, látva mit okoz

A tébolyult szekerek hangja, a sötét magány
A „csinált” költészet, gondolatlan őre
A megfutamodott és kisiklott vágány
A szerelvény, kinek az egészhez nincs köze

Mégis van, mégis lát, mégis hall.
Öntötted az agyad a pohárba, a semmiség útján….
Meg sem kérdeztem őt vagy őt vagy őt, hogy mit vall
Mert volt válasz, volt ész és ezt látván

Már nem akartam írni.
Írhatnék neked, a költészetről vagy magamról
De nem tudnám ezt egyedül hordani vagy kibírni
„Vak vezet világtalant” játszani, írni erről arról

Olykor meg amarról….
Most bután néznél rám, mint aki rímeket keres,
Keres a halál, én biztos nem, más leszek holnaptól
És lehet tovább beszélek, mert így vagyok igazán teljes

 

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kovács Benjámin: Bakelit (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

X