Knizner B. Sylvia: Tu mihi fatum – Te vagy a végzetem

700.00 Ft

„A szervezett bűnözés nem ismer határokat, sem törvényt. Saját elveik, szabályaik vannak, melyek betartását, ha kell, kábítószerrel, fenyegetéssel, bántalmazással, gyilkolással, de akkor is elérik. Mindenhol felbukkannak embereik, így a bűnszervezet szorosan kapcsolódik a korrupcióhoz. Könnyedén mozognak az egész világon, mivel ha kell, a felsőbb hatalomhoz is hozzáférnek, akaratukat bárhol, bármikor érvényesíteni tudják. Ha mégis szorul a hurok, nyugodt szívvel áldoznak fel bárkit a nemesebb cél érdekében. Ez a fajta hierarchia vertikálisan és horizontálisan kiterjedt. Felépítése több szintből áll. Az alsó szinten változó személyű bűnözők vannak. A középső szinten állandóbb személyű, többnyire visszaeső bűnözők, és már az üzleti élet alappillérei is megtalálhatók. A felső szint állandó maggal rendelkezik, kapcsolatuk van a közhatalommal, és javarészt kemény üzleti élet zajlik. Tevékenységüket illetően hasonlatosak, mint az olasz Cosa Nostra, a kínai Triádok, vagy a japán jakuza. Mégis egyetlen szóval elég jellemezni őket ahhoz, hogy bárki megértse, kiket takarnak eme jelzők, ez a szó pedig a: MAFFIA.”

Hottnerék több fiatal lány eltűnése ügyében nyomoznak. A szálak szervezett bűnözésre utalnak, drogra és emberkereskedelemre. Anita önkényesen beépül egy ivónak álcázott lebújba, és nem csupán egy régről ismert drogkereskedővel találkozik, de összeakad az eltűnt lányok ügyében nyomozó főhadnaggyal is, akinek megismeri brutalitását.

Alex megtesz mindent, hogy megvédje, ám végül ő az, akit a mentő visz el…

Compare
Cikkszám: 978-615-5550-97-3

Leírás

Dominik a kocsiban ült és az iroda felé hajtott. Első felindultságában személyesen akarta felkeresni Anita apját, ám végül a józan eszére hallgatott, és inkább a telefonját halászta elő a zsebéből. Kikereste a mobilból Ferenc számát, majd egy mély sóhaj kíséretében a füléhez emelte a készüléket. Mikor a vonal túlsó végén felvették, a férfi idegességét leplezve próbált beszélni.
– Ferenc? Ne haragudj a késői zavarásért, de tudnánk találkozni az irodában?… Én már úton vagyok oda… Nem, Alex nem tud jönni, történt vele egy kis baleset… Nem komoly, Anita mellette van… Nem, nem olyan baleset… Az irodában elmondok mindent. Oda tudsz jönni?… Rendben, és köszönöm!
Nem is volt olyan vészes, mint amire számított, bár tisztában volt vele, ez még csak az első kör. Remélte, hogy Ferenc megenyhült irányában, és megbocsájtotta már neki, hogy a fia iránti szeretete kis híján Anita életébe került. Ám, ha nem is bocsájtotta meg, talán szemet huny felette az ügy érdekében, amit, ha akarnak, ha nem, most együtt kell megoldaniuk.
A rendőrőrsre érve leparkolt és várt. A sötét, esti fényben úszó tájat figyelte, azt a néhány embert, aki elhaladt előtte, miközben elmerengett a múlton, a néhány hete történteken, és a szívét átjárta a fájdalom. Hiába próbálta rendőr szemmel nézni, hiába vetette bele magát a munkába, vajmi keveset segített rajta, mert akadtak pillanatok, mint ez is, hogy keserve mélyére nézett, és szeretett volna meghalni belé.
Deni az egyetlen fia volt, még ha anyja deviáns természetét örökölte is, de szerette. Ezért próbált segíteni rajta, ezért tussolta el rendre az ügyeit, aminek következményeként végül kitört rajta igazi énje, és többrendbeli emberölést követett el, Anitáért.
Volt időszak, mikor a lányt vádolta, mert ha jobban szerette volna Denit, ha őt helyezte volna az első helyre az életében… de minden ilyen alkalommal rá kellett döbbennie, a lánynak igaza volt, mikor azt mondta, egy normális értékrenddel rendelkező ember, nem így vezeti le dühét, csalódottságát, mint ahogy nem tette ő sem. Pedig tombolhatna, ha belegondolt abba, hogy nem csak fiát veszítette el, miután Ferenc lelőtte őt a lánya érdekében, hanem a feleségét is, akinél súlyos elmebajt állapítottak meg és intézetbe zárták. Ám míg az elsőt nehezen, ez utóbbit könnyebben viselte. Leginkább az segített rajta, hogy Alex mellé állt, és segített neki talpra állni. Házon belül megúszta egy figyelmeztetéssel, némi hatáskőr megvonással, de folytathatta a munkáját, amivel napközben sikerült elterelnie gondolatait a tragédiáról, és csak este, mikor az ágyba bújt jöttek elő rémképei. Olyankor szívesen nyúlt volna valami kábszerhez vagy alkoholhoz, de csak a mobiljáig jutott, amin át barátja megnyugtató szavait hallgatta. Azután a temetés képei jelentek meg előtte, Anita, aki ott állt mellette, és minden viszontagság ellenére biztosította baráti szeretetéről. Olyankor lehiggadt kicsit, mert úgy érezte, elveszítette a legfontosabb dolgokat, de hasonlóan fontosakat szerzett.
Egy autó állt be mellé a nappal zsúfolt, ám most eléggé üres parkolóba. Mikor felismerte benne Ferencet, kiszállt, kezébe vette az anyósülésen utazott aktát, majd odaballagott hozzá. Megvárta míg az öreg kiszáll, azután a kezét nyújtotta, hogy üdvözölje, pedig nem volt benne biztos, Ferenc elfogadja-e a felé nyújtott jobbot.
– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan eljöttél – hálálkodott neki, csak hogy leplezze idegességét. – Nem zargattalak volna, de Anita mondta, hogy téged hívjalak.
Ferenc rosszallóan méregette Dominik arcát, főleg miután elhangzott a lánya neve. Mégis elfogadta a kezet, de hamar el is engedte, és kimérten válaszolt. – Menjünk az irodába, ott nyugodtan beszélhetünk.
Dominik bólintott, és követte Ferencet a rendőrség épületébe, a jól ismert irodába, ahol azelőtt többször megfordult már, de az ominózus eset óta, még nem tette be a lábát. Nem mintha attól félt volna, hogy nem engedik be, csak nem akart ajtóstul berontani, mert nem volt biztos benne, hogy tolerálnák.
A helyiség csendes volt és sötét. Ferenc felkapcsolta a villanyt, megvárta míg Dominik becsukja az ajtót maga után, csak aztán nézett bele annak égszínkék szemeibe.
– Miről van szó? Mi van Alexszel és Anitával?
Dominik levetette a kabátját, és a fogasra akasztotta. – Egy bárban találkoztam volna Alexszel, emiatt – lengette meg a dossziét. – Mikor odaértem, Anita is ott volt. Alex rosszul lett, hazavittük. Úgy fest, drogot csempésztek az italába. – Azt nem tette hozzá, hogy a GHB-t nem Alexnek, hanem Anitának szánták. – A lányod vele maradt, és ő javasolta, hogy hívjalak fel téged.
– Mégis ki volt ilyen elvetemült?
– Nem tudom.
– Nem vittétek orvoshoz?
– Nem akarta.
– De aki drogot fogyaszt, az kiszámíthatatlan – aggodalmaskodott Ferenc, de Dominik egyetlen mondattal megnyugtatta.
– Alexről beszélünk.
– Igaz – felelte az öreg, majd az aktára pillantott. – Elmondod, mi van benne?
Dominik felsóhajtott és szétnyitotta a mappát, amit azután az asztalra tett. – Egy hónapon belül két kislány tűnt el a városból, és még kettő a környékről. Tizennégy, tizenöt évesek.
– Valamit olvastam a közösségi oldalon, hogy láttak egy szürke furgont a megyében, amelyik leszólítja a gyerekeket. Egyet megpróbáltak be is tuszkolni. Már felhívtam erre a kollégák figyelmét, a járőrök fokozott figyelemmel cirkálnak. Feljelentés azonban még nem érkezett rá, úgyhogy nem adtak ki körözést.
– Igen, tudom, utána néztem. A közösségi oldalak átka, hogy kamu híreket is úgy osztanak meg, mintha igaz lenne.
– Nem biztos, hogy kamu.
– Ahogy az sem, hogy valós.
Ferenc bólintott, majd felemelte az első iratot. – A lány az iskolából hazafelé tűnt el. Tizennégy éves, szőke, hosszú hajú, 170 cm és 70 kg. A fénykép alapján, szép kislány.
– Tedd hozzá, hogy formás. – Mikor Ferenc egy rosszalló pillantással nyugtázta a megjegyzést, Dominik megmagyarázta. – Amennyiben sejtésem nem csal, ez a lényeg. Kislányok, fiatalkorúak, ám igen fejlettek. Ha megnézed a képeiket – vette elő őket sorba –, egyik lány sem vézna, alaktalan. Mindegyikük csinos, és van mit fogni rajtuk.
– Pedofília? – merengett az öreg.
– Mivel kiskorúak, igen, ám lehetnének akár nagykorúak is, ami a testi adottságaikat illeti, ám azok a lányok már kevésbé befolyásolhatóak és hiszékenyek, így az elrablásuk is jóval bonyolultabb, nehézkesebb.
– Nincs bizonyíték rá, hogy emberrablás történt.
– Egy hónapon belül négy lány, akiről én tudok. Biztos vagyok benne, hogy ezek nem csak sima szökések. Ha pedig mélyebbre ásunk, valószínűleg több aktát is találnánk eltűnt kislányokról.
Ferenc újabb papírt vett a kezébe, azt is átfutotta, majd visszadobta az asztalra. – Mi a tendencia?
– A fiatal lányok esetében leginkább a szervezett bűnözés jöhet szóba. Legtöbbször azért rabolják el ezeket a lányokat, hogy prostitúcióra kényszerítsék őket. Ezt általában droggal érik el. Ugyanakkor gyakori, hogy nem hazai viszonylatban kell keresnünk őket, mert sokakat külföldre visznek és eladnak.
– Megeshet, hogy mégsem egy bűnszervezettel állunk szemben?
– Minden megeshet, ám ha sorozatgyilkos lenne, hullákat kellene találnunk, ami egyelőre nincs, ha pedig váltságdíjat kérnének értük, már megtették volna.
Ferenc áthatóan, összehúzott szemöldökkel méregette Dominiket, majd hirtelen kikerülte és leült a számítógépe elé. – Utána nézek a hasonló eseteknek, azután rekonstruáljuk az utolsó eltűnéseket. Újra beszélnünk kell a hozzátartozókkal, tanúkkal. Megvizsgálunk minden nyomot, és leszűkítjük az elkövetés körét.
Dominik Alex asztalához sétált az aktával, és a mögött foglalt helyet. – Próbáltam tudakozódni. A fővárosban, a nyolcadik kerületben elég sok a díler, csak épp beszélni nem beszélnek. Aki mégis, az állította, hogy egyik lányt sem látta még.
– Nem is mondhatna mást. Amennyiben bűnszervezettel állunk szemben, úgy könnyedén kiderülhet, hogy a lépcsőfok tetején meglepetés vár.
– Igen, ezért is gyűlölöm annyira a maffiához hasonló kommunákat, mert több bűncselekményt foglal magába. Kábítószer fogyasztás, kábítószerrel való visszaélés, emberrablás, emberölés, korrupció. Ennek sosem lesz vége.”

……

Első pillantásra azt hittem, rosszul látok. Nem értettem, mit keresnek Alexék éppen ezen a helyen, mikor annyi más lebuj van, ahol kutakodhatnának. Legbelül azonban örültem nekik, és megnyugvást jelentett, hogy rám találtak. A jelenet azonban nem az volt, amire számítottam. Mert amikor odaértek hozzám, elmaradtak a „Mit keresel itt?” „Mi ütött beléd, hogy ilyen helyen szórakozol?” és ehhez hasonló kérdések, helyette a Madame beszélt.
– Niti, az úr beszélgetni szeretne veled odafenn – pillantott az emelet felé, de volt valami a hangjában, ami arra késztetett, hogy ránézzek. Zavart volt, mintha nem tudta volna eldönteni, mit tegyen, és csak akkor értettem meg, miért, mikor tekintete elsiklott a pillantásom felett. Nem mert rám nézni, mert ígéretet tett Péternek, amit talán megszegne, ha én nemet mondanék.
– Az úr? – kérdeztem, és már ismét Alexen tartottam szemeimet. Önkéntelen mosoly suhant át az arcomon, miközben felálltam. – Mégis, miről?
Kínos volt a helyzet a Madame számára, ezt kiéreztem a hangjából, mikor magyarázkodni kezdett. – Tetszel neki, és gondolom, ezt bizonyítani is szeretné. Bár mondtam neki, hogy talán mást kellene…
Szavai még a helyzetnél is kínosabbak voltak, ezért vetettem egy huncut pillantást Dominikre, majd megfogtam Alex kezét, és húztam magam után az emeletre. Egész testemben remegtem, pedig nem láttam esélyét annak, hogy bármi történjék kettőnk között, mégis alig bírtam kinyitni a szobám ajtaját. A boldogság különös hozadékát véltem felfedezni magamon, és szerettem volna ugrálni örömömben, hogy Alex velem van. Sietve fordítottam rá belülről a zárat, majd odaléptem főnökömhöz és repeső szívvel elé álltam. Nem szóltam, csak átkaroltam a nyakát, és úgy ahogy nem olyan régen Péter hozzám, én Alex füléhez hajoltam.
– Kamera – suttogtam – a tükör fölött.
Alex megértette, mert megfogta a derekamat, magához húzott, és elfordított, hogy miközben úgy tűnik, a nyakamat csókolgatja, lássa a kamera helyét. Lehelete súrolta a bőrömet, és már ettől a fellegekben jártam. Nem is értettem, hogy jutott eszembe egyáltalán bármilyen ép gondolat.
A következő pillanatban Alex elengedett, és a zakóját hámozta le magáról. Őrjöngeni akartam a szerelemtől, pedig nem volt okom rá, mert főnököm odalépett a tükörhöz, és egyenesen a kamerára akasztotta az öltönykabátot. Azután körülnézett, benyitott minden szekrénybe, míg végül a fürdőszoba tetszett meg neki.
– Gyere! – szólt rám, de közben már be is lépett az apró, de kellemesen berendezett helyiségbe.
Követtem, mert nemigen tehettem mást, és mert nem is akartam mást tenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, és várakozón pislogtam felé. Néztem arcának változását, és láttam elillanni iménti nyugalmát. Szemei szikrákat szórtak, vonásai megkeményedtek. Egy mozdulattal a kád csapjához nyúlt és kinyitotta azt, hogy az esetleges lehallgató készülék ne értsen semmit a beszélgetésünkből.
– Mit keresel itt? – tette fel pont azt a kérdést, amire egyébként is számítottam.
– Azt hiszem, azt, amit te – feleltem csendesen, és közben egészen közel lépkedtem hozzá, megtartva azt a magabiztosságot, ami idáig eljuttatott. A kád elé léptem, a csap alá tettem a kezeimet, majd az ott álló Alex sűrű, sötét hajába túrtam.
Néhány centivel elfordította a fejét, hogy jelezze, nincs ínyére bizalmaskodásom, ám én nem zavartattam magam, újból lehajoltam, majd ismét belevesztem hajának selymességébe, de már arra is ügyeltem, hogy a testem hozzásimuljon az övéhez.
– Hogy kerültél ide? – terelte a témát minden áron ugyanoda.
– Számít? A lényeg, hogy itt vagyok.
– A lényeg, hogy most a legszívesebben megfognálak és elfenekelnélek, mint egy szófogadatlan, rossz gyereket – sziszegte a fogai között tehetetlen mérgében. Nem vettem zokon, még meg is mosolyogtatott dühe.
– Hát tedd azt. Itt aztán minden lehetőség adott hozzá.
– Anita! – szólt rám, de én nem láttam mást, csakis a lehetőséget arra, hogy megérintsem, hogy hozzá bújjak. – Úgy látom, nem érted, mibe csöppentél. Ez nem játék, ez egy illegális kupleráj.
– Tudom.
– Mégis, mit akarsz tenni? Ágyba bújni az összes pasival, aki rád izgul?
– Ha ezt féltékenységből kérdeznéd… – kezdtem, de befejezni már nem hagyta.
– Ne játssz a türelmemmel!
Beláttam, az évődéssel nem jutok előrébb, ezért lanyhult a szorításom, és vele együtt a lelkesedésem is. Újból rendőr voltam, aki álcaként simul bele egy őrjítően szexi pasi erős karjaiba. – Visszamentem a bárba, hogy kiderítsem, ki az a pasas, aki a drogot csempészte az italomba. Találkoztam és beszéltem vele. Vagyis, inkább meggyőztem, hogy beszéljen. A drogot egy dílertől vette, aki azelőtt Pesten árult, de valamiért áttette a központját ide. A neve Perez. Olyan, mint egy török, nagy szakálla van, hosszú haja. Legalábbis azelőtt az volt.
– Ismered?
– Mondjuk úgy, volt némi vitánk egymással.
– Hogy vezettek idáig a nyomok?
– Végül is, sehogy – vontam vállat, de miközben beszéltem, továbbra is a haját babráltam. – A bár tulajának eljátszottam a fővárosból jött ribi szerepét, és ő ide hozott. Amúgy nagyon rendes fickó.
– Gondolom – nyugtázta Alex komoran, és megragadta a csuklóimat, hogy lefejtse magáról. Hagytam, de amint elengedett, kezeimet a mellkasára tettem, hogy a vékony ingen keresztül érezzem szívének heves lüktetését. – Ugye tudod, hogy nagyon veszélyes játékba kezdtél? Ha kiderítik, ki vagy valójában, felkészülhetsz bármire.
– Féltesz?
– Már hogyne féltenélek? Apád a társam.
– Csak ezért? – évődtem, miközben ujjaim önálló életre keltek és a mellkasát simogatták.
– Az égre! – megragadta a vállaimat és megrázott. – Térj már észre, ez nem játék!
Szemeiben harag villant, de nem ijedtem meg tőle. – Tudom, de ha már itt vagyok, hasznunkra válhat ez a szerep.
– Nem, ez… – felsóhajtott, és a fejét ingatta. – Ezt egy profi rendőrnek kellene végeznie, nem neked. Nem garantálhatom a sértetlenségedet. Akár meg is ölhetnek – mondta ki legnagyobb félelmét.”

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Knizner B. Sylvia: Tu mihi fatum – Te vagy a végzetem” értékelése elsőként