Leírás
Ahogy idáig elmentem, olyan halkan, de sokkal gyorsabban hátrálok. Összeteszem, amit hallok, tudom, hogy baj lesz. Ádámhoz mennék, de szól a zene, táncolnak, nem jutok hozzá, ő az asztalnál ül. Feri a másik oldalon táncol Tildával, utat török magamnak, szinte rájuk ugrok, átölelem Ferit, és csak annyit súgok:
– Szerintem jönnek a rendőrök!
Feri rám néz, bólint, fél kézzel a mögötte táncoló Istvánnak int, szemével Dávidot keresi, aki szintén táncol.
– Köszönöm! – súgja a fülembe, miközben megpuszil, és már el is tűnik, viszi magával a két fiút, látom, követi őket a két srác a pult mellől. Azt is látom, hogy azok ketten Ferit veszik körül, mint valami testőrök, arra mennek, amerről én jöttem, ahol Tomi volt Anikóval. Szólnék, hogy ne arra, de már késő. Eltűnnek a szemem elől a sötét folyosó felé. Visszafordulok, Tilda mellettem áll, semmit nem ért.
– Mi van, hova mentek? – kérdezi, de nem tudok válaszolni, túl hangos a zene, lökdösnek a táncolók. Elindulnék Ádám felé, őt is figyelmeztetném, de egy pillanat alatt elsötétül a helyiség, elhallgat a zene, úgy érzem, sokan vannak körülöttem, hallom, hogy felborítanak székeket, asztal torlódik, valaki a fal felé terel. Mire újra felgyújtják a lámpát, idegen, sötét ruhás, álarcos emberek vesznek körbe minket, hallom, hogy ordibálnak, hogy rendőrök, forduljunk a fal felé, maradjunk csöndben. Igyekszem keresni a szememmel a többieket, de valaki visszafordítja a fejem, durván, a kezemet is megszorítja a hátam mögött.
– Ő az enyém! – hallok egy határozott női hangot, elengedik a kezem, már nem szorítják a fejem, csak egy hideg női kéz kulcsolja át a csuklómat.
– Maradj nyugodtan! – mondja, ránézek, meglepetésemre az új lány, Viktória az. Megfordulnék, nem engedi, erősen tart. Pedig nem tűnik sem erősnek, sem nagyobbnak. Annyit elérek, hogy látom, ahogy az álarcosok egyesével elviszik a körülöttem állókat, Tildát, Elvirát, a fiút, akivel táncolt. Gittát látom a fal mellett, őt is tartja egy sötét ruhás, Gitta zokog, látom rajta, hogy ezt, ami most folyik körülötte, nem bírja, megijed, retteg.
– Oda kell mennem! – mondom a lánynak, de nem enged. Keresném Ádámot, de sehol nem látom, továbbfordulnék, de Viktória nem enged, egyfolytában visszanyom a falhoz. Ekkor meghallom Ádám hangját, dühösen annyit ordít: „Te idióta!” Odafordulok, nem érdekel, hogy közben Viktória kicsavarja a karom. Látom, hogy Ádám Tomival kiabál, épp most beveri Tomi orrát, és ütné tovább is, de a rendőrök lefogják. Ádám, mint valami lefogott gladiátor emelkedik meg, lelökné a rendőröket magáról, de valahonnan odakeveredik Anikó, Ádám elé áll, kiabál vele:
– Nyugodj már meg! – ordít az arcába, el is kapja a férfit, két kezébe fogja az arcát és megcsókolja. Ádám kiszabadul a rendőrök kezéből, félrelöki Anikót, ismét nekimegy Tominak, a fiú ismét kap két pofont, szinte repül a kétszer nagyobb férfi erejétől. Gitta felsikít, Anikó megint a két férfi közé áll, megpofozza Ádámot. A férfi felé fordul, de nem üti meg, mindkettőt otthagyja. A rendőrök követik, de nem bántják. Ádám felteszi a kezét:
– Megnyugodtam! – szól rájuk mély hangján, azok bólintanak, otthagyják. Még mindig van a teremben rajtunk kívül néhány ember, őket is kivezetik, Gitta még mindig sír, lecsúszik a padlóra és újra sikítani kezd, de most nem is hagyja abba, miközben az őt tartó férfi fel akarja emelni. Odamennék, de Viktória most már mindkét kezével tart, nem bírok meg sem mozdulni. Látom, hogy Ádám rám néz, aztán Gitta felé indul, segít felemelni a rendőrnek a lányt, de arrébb is küldi, ő maga öleli át a vergődő barátnőmet. Gitta csapkod és karmol, Ádám lefogja mindkét kezét, a háta mögé csavarja, fél kézzel tartja, fél kézzel a lány arcát próbálja maga felé fordítani.
– Nincs semmi baj! – kiabál vele, Gitta persze ki tudja, hogy mit lát, mitől fél, csak zokog. Ádám magához húzza, vár egy kicsit, próbálja nyugtatni, nem sok sikerrel.
– Kiviszem én! – mondja az ott álló rendőrnek, majd rám néz, szürke szeme továbbsiklik rólam, a mellettem álló nőnek szól.
– Vigyázz rá! – mondja, hangja kér is, szomorú is, de nem mond többet, visszafordul Gitta felé, kikíséri a lányt a teremből. Anikó mellém perdül, vigyorog, de a nőhöz beszél.
– Érte jöttem, az enyém! – mondja, felém nyúl, azonban mozdulatában Viktória megakadályozza.
– Velem marad! – mondja. Anikó nem hisz a szemének, fülének, de Viktória határozott, szinte farkasszemet néz Anikóval. A fekete csaj dühös lesz, elfordul, nekimegy az előtte álló széknek is és kiviharzik.
– Menjünk! – mondja a lány, végre enged a szorításból. – Hozd a táskád! – szól rám, érte nyúlok, engedi, fél kezemet fogja, fél kézzel leemel az asztalról egy üveg ásványvizet és kikísér a teremből. Odakint sötét van, de a rendőrautók fényjelzői forognak, vakítanak. A lány tudja, hova akar vinni, látja a célt, megtalálja az autót.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.