Hesz Tamás: Láthatatlan utazás

1,750.00 Ft

Compare
Cikkszám: 978-615-5238-07-9

Leírás

Bevezető
A szabadság kalandja
Bevallom, némi nosztalgiával és nem kevés irigységgel kóstolok most abba a számomra bizony idegen világba, amellyel a Láthatatlan utazásban találkozom. Ennek a regénynek a szellemiségét ugyanis a kaland, és a kaland mögött, mellett, fölött a szabadság szabja meg. Jól tudom, hogy az az ifjú generáció, amely a mögöttünk lévő két-három évtizedben növekedett fel, már köznapi élményként vette birtokába a szabadságot és mindazt, ami vele jár: az utazást, a kalandot, az idegen tájak, az ismeretlen városok és kultúrák, könyvek izgalmas világát. Az én nemzedékemnek mindezért meg kellett küzdenie, s az idegen városokkal, civilizációkkal legfeljebb könyvekben vagy a moziban találkozott. Hesz Tamás (és nemzedéke) ma úgy utazik el Itáliába és Angliába, de akár Egyiptomba vagy az Egye-sült Államokba, mint az enyém négy-öt évtizede a Balaton mellé, esetleg a Magas Tátra hegyei közé. Ebből az élmény-világból származik a szabadság érzülete és bizonyossága, az a világkép, amelyet szabadság nélkül, csak félig szabadon, csak korlátozottan szabadon nem lehet megszerezni, nem lehet kialakítani.

A szabadság azt is jelenti, hogy valaki nem csak a glóbuszon, a nagyvilág városaiban messzi tájain fordulhat meg, hanem a szellem világában is. A Láthatatlan utazás nem csak távoli, egzotikus vidékek tapasztalatát vagy csak elképzelését közvetíti, hanem a modern gondolkodást, a korunkbeli világkultúrát is – ennek élményszerű birtokba-
vételét. Ugyanakkor közben nem tagadja meg a hazai hagyományt. A regény első lapjain szinte egyetlen mondatban kerül szóba az MP4-ről hallgatott zene és Csokonai Vitéz Mihály költeménye:
a Reményhez.
A modern tapasztalat és a klasszikus örökség nem oltja ki egymást – a kettőnek együtt van értelme és ez némi megnyugvással tölt el engem: a regénybe foglaltakhoz képest egészen más tapasztalatokat, ismereteket őrző idős olvasót.
Dr. Pomogáts Béla

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hesz Tamás: Láthatatlan utazás” értékelése elsőként