Hesz Tamás: Emléktérképek

1,450.00 Ft

…Belekapott a hideg szél, csűrte-csavarta a kötetet; egy kicsi fénypászma jött fentről-távolból, az elérhetetlen távolságokból.
Nem nagyobb, mint egy ablakba tett lámpácska. A hajnal zúzmarás volt, talán nyolc óra múlhatott és a tejszínű
magasságból versek hullottak az égből.
A padon hagyott könyv kinyílt magától és lökésszerű fuvallat lapozta a fehér-szikrázó oldalakat. – Lapult benne néhány grafika, és volt tartalomjegyzék, még első-hátsó borítója is volt.
– Ásítoztak az üres szeletek, mert be volt számozva ugyan, de magányosan ücsörgött mondatok-szavak nélkül, se felkiáltójel – összevisszaságot sem lehetett találni, nem sok; egy betű nem volt benne. – Picuri sor sem, nem hogy még „Idézetek!”
Fordult egyet a világ, és rögvest az első oldalon megjelent egy csillag… mintha emlékeztetni akarna valamire – hulló-csillag lehetett, és aki a kötetet készítette arcán mosollyal, kívánt is valamit, ami nyomban teljesedett. Villámlott a horizont csupa fényorgona-dörej lüktetés, és ez mind végignyalta a padot ahány szín csak kibújt a Galaxisból ott termett hirtelen.
Kavargott az egész Űr, lehet a mennyezett szakadt le, a felhők írásjeleket köpködtek, a felduzzadt folyó, könyvjelzőt sodort a pad elé. – Magán és mássalhangzók záporoztak, beletapadtak a pörgő lapok közé, mintha hatalmas stepmlivel játszott volna az alkotóvágy. Nem tréfa Rendezett-tömött strófák ékelődtek be a
két borító közé. – Pillanatok alatt tele lett a kötet. – Kétszárnyas kapuit kitárta a könyvtár, és nyíl-sebesen rákerült strófástúl-rajzostúl, egy az egybe egy polcra. Lassan andalogva érkeztek a
látogatók! Elolvasták:
– EMLÉKTÉRKÉPEK –

Compare
Cikkszám: 978-615-5550-73-7 Kategória: Címkék: , , , , ,

Leírás

Ismeretlen üzenet
Bánt a Nap, a fény, az Ég, mi végre is nem tudom,
Hold sugárt sző kint az éj, mi elkísér utamon.
Lehelet száll, pára, köd, elhajlik egy rozsdaág,
hajnalban a fák ágain táncolnak a zúzmarák.
Délelőtt a Nap hevében szalad, űzi száz harang,
este csillag bókol némán, folyó vize híd alatt,
habzón kortyolja a mát, mintha várnának odaát,
gyertyák úsznak a parton!
Visszatükröz, csalogat, elcsalja a hangodat,
bugyog ki a kövek közül, neved kinő, akár a fű,
közte virág, közte szára, derekán a pántlikája,
billeg széltől feje lassún, a folyóban gyönge
hattyún pihen szemem.
A séta, mai napom hagyatéka!
Holnap majd újra, ha hideg, ha hó,
kiáltok viharral szemben; hahó!
Egyre folyton vissza hallom, kár lenne így
félbe hagynom mindent, ami kedves nekem!
Talán, mikor szökne és futna, távoli könnyes
válasz utakra, kapná csípőn forró ölelés,
a szusz, a sóhaj préseli át,
nyújtaná közelebb a derekát,
kifordulna, újra lépi, szavak nélkül is megérti
kacarászva, tudja jól, szíve merre bandukol!
És ő, akiben lakik a Tavasz, akinek karjain ülnek
a lombok, nyílnak a reggeli Napsugarak,
pirosan ringatja ajkát, csillog szeméből, kifakad
a holnap, körben a fák is a földre hajolnak. Többet láttak,
megígérték: fenn az égszínkék kabát
meleg, bolyhos, könnyű paplan,
s hogy az ember halhatatlan, röpke, törékeny álom!

 
Éretlen
Csigaházba visszabújni
mint a tejföl – úgy aludni
mint a lekvár, néma dunsztban
paplan alatt fojtó szuszban,
szélesre az ablak rámát
kidobni a sok-sok lármát
jéggé fagyott éjszakákon
álmodozni nagyapámon.
Lent a kertben rózsafákat
metszegetett kettőt-hármat
virágokból nevelt hintát
tartotta a maga titkát:
– Hogy ha félt is, sose láttam
etette a gyönge hátam,
tejbe-kukoricával.
Szél söpörte – Nap szította
egymagában építkezett,
fölszaladtam, mint a mókus
ki a fákon szépítkezett,
cseresznye gyümölcsöt enni.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hesz Tamás: Emléktérképek” értékelése elsőként