Leírás
„Este van. A fények lassan kigyúlnak az égi pályán. A hold ezüstös fénye világítja meg az épületeket, utakat. A folyópartpart fehéren világító kövein botorkálok előre, mélyen gondolataimba merülve. Magányosnak érzem magam. Olyan egyedül vagyok lelki békétlenségemmel, fájdalmammal. Ha voltál, már magányos biztosan tudod, hogy segítség nincs, mert vannak olyan esetek, amit csak te oldhatsz meg, más nem tud segíteni, esetleg meghallgat, és ha nem élte át, nem is érezheti, milyen is vergődni a lélek csapdájában.
Egyedül vagyok. Csak magamnak lehetek megoldás, más nem segíthet bánatomon. Ez a tehetetlenség iszonyú.”
A Nap fénye
Csend van. Alszik a város. Még nem indult útjára a mindennapi teendők hangzavara.
Hallgatom a csendet. Olyan jó így. Belsőmben pillanatnyi nyugalmat érzek.
Meddig tart? Kitudja. Lesz megoldás? Talán.
Elindulok visszafelé a part menti köveken, melynek minden darabját megvilágítja a hajnal.
A nap lassan felbukkan a látóhatár fölé. Ezernyi sugarával simogatja fáradt, megtört arcomat, és mintha csak melegséget, akarna adni elgyötört szívemnek, megállíthatatlanul, feltartóztathatatlanul zúdul rám a nap fénye.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.