50% OFF

Erica Tailor: A bérgyilkos (ebook)

300.00 Ft

Elizabeth Roberts, Colorado Springsben él a szüleivel egy farmon, amíg Denverbe nem költözik a barátnőjéhez, Laurához, hogy munkát keressen magának a városban.

Azon a sorsdöntő napon, amikor Laurával egy focimeccsen ülnek, nem éppen romantikus körülmények között megismerkedik Paullal, akit – az ő tudta nélkül – az apja fogad fel mellé testőrnek.

Liz nincs elragadtatva a férfi jelenlététől. Arrogánsan viselkedik vele, sőt párszor meg is üti, de a férfit akkor sem tudja lerázni, így együtt elutaznak a farmra, és ezzel kezdetét veszik a bonyodalmak.

Otthon kiderül, hogy az apja farmját idegenek akarják megszerezni, de nem éppen legális úton. Taylor Robertset megfenyegették, hogy megölik a családját, és felgyújtják a farmot, ha nem adja el, ezért fogadtak Liz mellé testőrt, akit a szomszéd birtok új gazdája ajánlott a Roberts családnak.

Liz, lova és saját megérzésére hagyatkozva bezárja Pault a gabonaraktárba, mert egyáltalán nem bízik meg benne. Mivel a férfi hazudik neki, dühében elveri az ostorával. A férfi eltitkolja igazi kilétét, de a valós okra – hogy miért is kereste a lánnyal való kapcsolatot, miért pont Őt fogadta fel az apja testőrének –, a történet folyamán fokozatosan derül fény.

A farmot ért éjszakai támadás folyamán Paul megszökik, de előtte megmenti Liz életét. Majd később újra felbukkan, erőszakkal magával viszi, mondván, hogy el kell tűnniük, mert üldözik Őket, és jobb lesz, ha nincsenek szem előtt.

Miután a férfi egy üldözés során megsérül, Liz nem hagyja magára, hanem több órán keresztül vonszolja magával a kietlen síkságon, hogy egy három mérföldre lévő házhoz vigye, ahol ellátja a sebét az orvos utasítása szerint.

Paul egy bandát verbuvál össze, hogy közösen John Morgan, a drogkereskedő ellen forduljanak, ugyanis Ő az a férfi, aki meg akarja Őket ölni, hogy aztán megszerezze a farmot. Egy darabig úgy tűnik, hogy Liz és Paul békét kötnek, de a körülmények újra a férfi ellen fordítják a lány haragját.

Crossman hősiesen tűri a lány viselkedését, és többször is megmenti az életét, annak ellenére, hogy minden ellene szól. Ugyanis Liz, hosszú ideig meg van arról győződve, hogy Paul az az ember, aki meg akarja őt ölni.

Leírás

Mindig is heves természetem volt, amit a nagyapámtól örököltem, de nem szoktam verekedni, és hamar megbékéltem mindig. Amióta a szerelmem – aki a szomszéd farmon lakott, és kiskorunk óta együtt voltunk –, elhagyott, azóta nem találtam a helyem a világban.
Minden férfi közeledését agresszivitással próbáltam elutasítani. Úgy gondoltam, nincs szükségem senkire. Aki volt, elment, és nem pótolhatja senki a világon.
Smith még rátett egy lapáttal azzal is, hogy szinte rám tapadt, és nem akart tágítani, s piszok módon jóképű volt…
A férfi nem mozdult, tekintetét, pedig végig magamon éreztem. Nagyon zord képet vágva ránéztem, de nem szóltam semmit.
–Lenyugodott? – Kérdezte, s mivel nem válaszoltam, csak egy fintort vágtam, folytatta. – Kemény ütése van, nem mondom. Tartogat még valamilyen meglepetést?
Egyszerűen nem volt erőm, hogy bármit is mondjak. A férfit néztem, aki ennyire kiborított. Édes kis fülcimpájára rálógó barna haja, felfelé ívelő vastag szemöldöke, és alatta mélyen ülő világító kék szeme, vékony keskeny szája egyszerűen hátborzongatóan izgató volt. Izmos nyaka folytatásaként széles vállai feszítették szét pólóját. Az egész férfi tiszta izom volt. A korát harmincegynéhány évesnek saccoltam. Szűk, kék farmernadrágot viselt, hozzá egy pamut fehér pólót. Ruházata makulátlansága arra engedett következtetni, hogy nagyon ügyel a megjelenésére.
–Tetszik a látvány? – kérdezte pimasz mosollyal az arcán, amire felocsúdtam. –Azt hiszi, hogy olyan jól néz ki? – kaptam észbe. – Mit akar? Mondtam már, hogy kopjon le.
–Most elmehetek, de még úgyis találkozunk.
–Azt kötve hiszem. Eltűnök, mint szürke szamár a ködben. Csak egyszer hagyjon magamra.
–Liz, nem tud előlem eltűnni. Az apja már szerződtetett.
–Miket beszél?
Nagyon értelmes képet vághattam, mert kérdésemre nevetésben tört ki. Ezen újra berágtam, és jobb kézzel, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, újból megütöttem. Ököllel sikerült eltalálnom az orrát, amire már Ő is dühös lett.
–Hé! – kiáltott fel, miközben kezével az arcát dörzsölgette. – Mondta az apja, hogy maga nem könnyű eset, de azt nem említette, hogy ennyire verekszik is.
–Na, állj! Mi van az apámmal? Mire szerződtette magát?
–Arra, hogy megvédjem. De úgy veszem észre, hogy inkább engem kell megvédeni magától.
–Mit süketel itt nekem? – kérdeztem még mindig értetlenül.
–Hívja fel, ha nem hiszi el – mondta erre kissé dühösen, miközben még mindig a fájó orrát tapogatta.
Nem hittem neki, ezért tényleg felhívtam apát. A húgom vette fel a telefont, mire türelmetlenül szóltam neki, hogy hívja ősömet a telefonhoz. Amíg vártam, hogy végre apám beleszóljon a kagylóba, félig oldalra fordulva kérdeztem meg tőle.
–Hogy hívják magát?
–Paul… Paul Smith.
–Milyen hülye neve van! – szörnyülködtem el. – Szia apa. Figyelj csak, te béreltél fel egy Paul Smith nevezetű ürgét arra, hogy megvédjen?

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Erica Tailor: A bérgyilkos (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

X