Ugyanaz: A Harmadik – Rossznak lenni Isteni jó (ebook)

500.00 Ft

Nem árulok zsákbamacskát: a mindnyájunkat mozgató átverésekről írtam.
Mesékről, hazugságokról, és önámításról. Találsz a könyvemben megoldást a gondokra?
Talán igen, talán nem. De ez lényegtelen, mert a megoldás Te magad vagy.
Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem.

Leírás

Rávezetés
Az egyik haverom eldzsanázott Indiába, többen megtették ezt mostanában vagy az elmúlt néhány évben. Elvitte a kíváncsiságuk,
a szívük, a tudásvágyuk Nepálba, a buddhistákhoz, vagy épp az indiai kultúrkörbe vetődtek bele, teljes izgalmi állapotban.
Szóval Szabolcs haverom is elutazott, annak reményében, hogy fény gyúljon az agyában. Talált is ott magának egy mestert,
aki a következő történettel segített rá arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a megoldáshoz.
Ehhez a mesterhez egyszer elballagott egy holland üzletember, aki belefáradt a nyugat-európai létforma minden visszásságába, elege lett a munkájából, de tulajdonképpen még a családjából is, és azzal a határozott szándékkal kereste fel, hogy márpedig ő most meg akar világosodni. A mester odabökött az ujjával a közeli hegyszirtre, majd tájékoztatta a hollandust, hogy ott talál barlangokat, ahol jól ellehet egyedül, és ha három hónapig ott él, a világtól elzárva, teljes magányban, egészen biztosan meg fog világosodni. Mondanom sem kell, hogy két hét nem sok, annyi sem telt el, úgy vágtatott le az emberünk a hegyről, mint akinek erős paprikát dugdostak a seggébe, majd közölte, hogy a mester hülye, nem történt semmi, semmivel nem tud többet, mint eddig, és különben is hiányzik a felesége,
a gyerekei és még a munkája is. És amolyan Eric Cartman-esen hozzábökte, hogy na, akkor kapjátok be, gyíkok, én leléptem.
A mester aztán ebben a néhány mondatban foglalta össze a történet tanulságait: „Idejött ez a fickó ötvenévesen. Már nem volt
gyerek. Nem mondhattam neki, hogy amit szeretne, az baromság.
Gondoltam, felküldöm a hegyre, majd rájön magától. Mert mindenkinek ott kell élnie, ahová a szíve húzza, azokkal, akiket
szeret, azt a munkát érdemes végeznie, amire született, és mindenkinek ott kell megvilágosodnia, ahol él, feltéve, ha akar.”
Nem én mondtam, hanem ő, de egyetértek vele. Szükségtelen elutazni a világ távoli részeibe ahhoz, hogy megértsd, hogyan
működik az élet. Megteheted persze, ha akkor épp erre van szükséged, de korántsem kötelező. Ugyanis minden itt van
az orrunk előtt, csupán meg kell látni. Egy apokrifban, Tamás  evangéliumában olvasható, hogy amikor megkérdezik a tanítványok
Jézust, mikor jön el az a szép, boldog világ, amiről beszélt nekik, Jézus ennyit mond: nem fogjátok észrevenni, mert
ott lesz az orrotok előtt. Mondhatom úgy is, hogy ideje leszoktatnunk magunkat erről az entellektüel-hozzáállásról, miszerint
ha valaki járt, élt Indiában vagy Tibetben, akkor biztosan igaza van. Mert, ugye, ha Kovács Béla fél évig meditált egy
buddhista kolostorban, akkor veszettül meg van világosodva.
Vagy éppennyire „lenyűgöz” az, amikor valaki hazatérve Indiából, az ottani viseletben flangál a körúton. Nekik üzenem,
hogy nem a ruha teszi az embert, nem attól leszel okos, hogy indiai ruhába rakod magad, hanem attól, ahogyan gondolkodsz,
érzel, és cselekszel. Pont leszarom, milyen ornátusban hazudsz, viszont nagyra értékelem, ha őszinte vagy, ha meg lehet
benned bízni, lehet adni a szavadra, ez viszont független a ruhától. Úgyhogy csajok, le a ruhával!
De Magyarországon is remekül működik a parasztvakítás. Elmész mindenféle ezoterikus tanfolyamra, ami önmagában
még nem baj, de kérdem tőled, melyik ezoterikus fejtágítón kezdik ezzel: őszinteség.

További információk

Ebook

Fájlméret

Méret

Oldalszám

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ugyanaz: A Harmadik – Rossznak lenni Isteni jó (ebook)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Érdekelhetnek még…

X